Természetesen nem céltalan ivászatról szól a dolog.

Ma van az év egyik legjobb napja, ugyanis ma kifejezetten bűntudat nélkül guríthatsz le annyi sört, amennyit csak szeretnél (persze ésszel, vagyis mértékkel), hiszen

ma van a nemzetközi sörnap.

Nem mi találtuk ki, és nem is új keletű dologról van szó: gondolata egy kis amerikai sörözőből, Santa Cruzból indult világhódító útjára még 2007-ben, azóta pedig olyan népszerű lett – talán nem kell megmagyaráznunk, miért –, hogy mára hat kontinens nyolcvan országában ünneplik minden augusztus első péntekén.

Természetesen nem céltalan ivászatról szól a mai nap

A nemzetközi sörnap célja, hogy a barátaiddal együtt sörözgetve ünnepeld a sörfőzőket és azokat, akik a pultoknál sört töltenek a korsódba. Ennek szellemében javasoljuk, hogy ma hívjátok meg egymást egy-egy körre a barátaiddal – és ne hagyjátok ki a pultost se –, esetleg kóstoljatok meg olyan söröket is, amelyeket ritkán vagy egyáltalán nem szoktatok inni!

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
16% 8-10 éve
41% +10 éve