A Nyerd meg az életed! című dél-koreai sorozat a tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt. Annyi pénzt és figyelmet hozott a Netflixnek, hogy a már berendelt második évad mellett muszáj volt még valahogy ráfeküdni a széria által felvert hullámokra.

A szolgáltató pedig az egyik legkézenfekvőbb dolgot választotta:

valósághsow-ba csomagolt vetélkedőt csinál a sorozatban felvázolt koncepcióból.

Jelenleg még a szereplőválogatás zajlik, melynek során összesen 456 jelentkezőt fognak alapos mérlegelést követően kiválasztani, akik indulhatnak a vetélkedőn a 4,56 millió dolláros fődíjért. Ez már egy akkora összeg, ami tényleg megváltoztathatja egy ember életét. A Netflix a Twitteren is közzétette a felhívást, amire tényleg bárki jelentkezhet, aki egy kicsit is beszél angolul.

A tervek szerint a show tízrészes lesz, és a végén ezzel az egészen példátlan összeggel egyetlen ember távozhat majd. Az életét ezúttal senkinek nem kell féltenie, de azért a 456 játékos közül turbógyorsasággal fognak kiszóródni a vesztesek.

Ez is érdekelhet:

A hírek szerint a Joker második része musical lesz, és Lady Gaga játssza benne Harley Quinnt

Egészen bizarr hírek érkeztek 2019 legjobb filmjének folytatásáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve