Nagy megkönnyebbülés ez mindannyiunk számára.

Nicolas Cage nem az a fajta színész, aki nagyon megválogatná, miben szerepel. Pedig meg kellene. 20 filmjéből csak egy igazán jó, a többi épphogy nézhető, bár néha ő is belefut egy-egy kellemesebb trash-moziba, amiben nem lehet haragudni rá, akkor is, ha pocsék, amit látsz. Legutóbb a Pigben volt nagyon erős, aki nem látta, pótolja, most pedig állítólag a Prisoners of the Ghostlandben is egészen rendben van, és valószínűleg most jönnek majd az igazi őrületei, például a The Unbearable Weight of Massive Talent, amiben önmagát alakítja. És itt még nem lesz vége a sornak.

Annyira nem, hogy Cage most az Entertainment Weeklynek adott interjújában elmesélte, hogy nem tervez nyugdíjba vonulni. Magyarul haláláig a kamerák előtt áll majd, azért is, mert sokkal egészségesebbnek érzi magát, ha forgat, így mindenképp szüksége van a munkára, ha jól akar lenni. Számára a munka jelenti az egészséget, szóval amikor azt mondják neki, hogy ne dolgozzon ennyit, hallani sem akar róla.

Az interjút itt lehet elolvasni, aki pedig még nem látta a Prisoners of the Ghostland trailerét, az azonnal vessen rá egy pillantást:

Nicolas Cage robbanó bőrdzsekire cserélte a kígyóbőr jakót

Nem tudjuk eldönteni, hogy zseniális vagy borzasztóan kínos a Prisoners of the Ghostland előzetese, de hajlunk az előbbi felé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés