A Nintendo egy látványos trailerben végre lerántotta a leplet világsikerű hibrid konzoljának utódjáról.

Az a korábbi szivárgások miatt senkit nem érhetett meglepetésként, hogy a konzol a Switch 2 nevet kapta, és bizony nem csak a neve miatt lett összetéveszthetetlen a japán gyártó terméke, de azért is, mert alapvető koncepciójában szorosan követi elődjét.

A gép tehát kézi és asztali konzol hibrid lesz, amit nemigen lehet majd zsebre vágni, hiszen méretében is üti az előző generációt.

A gyártó egyelőre semmilyen technikai paramétert nem árult el és azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor és mennyiért lesz megvásárolható a termék, a türelmetleneket azonban vigasztalhatja, hogy idén már biztosan felkerül a boltok polcaira. Az mindenképpen jó hír, hogy a konzol visszafelé kompatibilis lesz, azaz futni fognak rajta az első Switch játékai, ami igen okos döntés a Nintendo részéről, hiszen így azonnal egy egész játékkatalógus áll majd a vásárlók rendelkezésére.

A cég azt is elárulta, hogy április 2-án egy a Switch 2-nek dedikált Nintendo Direct eseményen fognak betekintést engedni a motorháztető alá.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés