Bánkuti András fotóriporter kalauzol vissza minket időben és ideológiában egy olyan korba, ahol egy rossz szóért is börtön járt, de mégis a vegytisztán mocskos lázadás volt a véráram.

Bánkuti 1958-ban született, érettségije után fényképész szakvizsgát tett és elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskolájának fotóriporteri szakát. Egy Csajka 2-sel kezdett el fényképezn és ezidáig több, mint negyven éves fotóriporteri karrierje alatt elképesztően sokszínű témaválasztásai voltak: balett táncosoktól kezdve poros bányászokon át a Fekete lyuk mélységeiben pogózó punkokig. Képei a kilencvenes évek elején rendszeresen jelentek meg a New York Timesban és a Guardianben, valamint ő is a Mai Manó Ház egyik alapító tagja.

Azért kezdtem fekete-fehérben fotózni, mert olcsóbb volt. De aztán rájöttem, hogy a punkvilághoz sokkal inkább illik a fekete-fehér.

Nagyon sok tabu volt a nyolcvanas években, amiről a média nem beszélt: a punk és a drogok is teljesen tabu volt. A magyar punkok ragasztóval repültek akkoriban. Néhány punkbandát, mint a CPg, akiket később bebörtönöztek, úgyhogy egy ideig elrejtettem a képeim negatívjait, mert sokakat képek alapján talált meg a rendőrség – se magamat, se a képeken szereplőket nem akartam veszélybe sodorni.



A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!


A Pesti Központi Kerületi Bíróság Budapesten 1983. évi november hó 17. és 18. napján nyilvánosan megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet:
Az 1983. július 27-től őrizetben volt, július 30-tól előzetes letartóztatásban lévő:
1.r. Benkő Zoltán - /"Güzü"/ - vádlott
az 1983. október 3-tól előzetes letartóztatásban lévő:
2.r. Haska Béla - /"Vau","Kutyás"/ - vádlott
az 1983 október 3-tól előzetes letartóztatásban lévő:
3.r. Nagy Zoltán - vádlott
Bűnös: nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett izgatás bűntettében, mint társtettes. Ezért a bíróság Benkő Zoltán, Haska Béla és Nagy Zoltán vádlottakat kettő évi szabadságvesztésre és a közügyektől egy évi eltiltásra ítéli.
4.r. fk. Varga Zoltán /"Takony"/ - vádlott
Bűnös: nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett lőszerrel való visszaélés bűntettében.

Voltak punkok, akik a koncertek előtt átöltöztek extrémbe, majd pár óra „punkság” után visszavedlettek normálisba. Féltek, hogy nem engedik el őket ezekbe a bulikba a szüleik, ha meglátják így őket. Ők nem is engedték, hogy fotózzam őket – de igazából nem is érdekeltek. Én az igazi, autentikus punkokat akartam megörökíteni, nem a pillanatnyi pózereket.

Ha még szívesen néznél régi punkanyagokat, akkor itt egy remek cikk:

Így néztek ki a nyolcvanas évek népellenség punkjai Budapesten

CPG, Fekete lyuk, lakótelep. Tarajhajak, sufnitungingban szegecselt dzsekik, avagy a vasfüggöny innenső oldalán metálabb volt a metál, breakebb volt a break, és punkabb a punk.

(Bánkuti András nyilatkozatait egy 2017-es i-D Vice interjúból idéztük. Fotók: Bánkuti András)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés