Christopher Nolan nem hagyhatta ki az Opppenheimer című mozijából a világhírű fizikus leghíresebb mondását, de az idézésnek talán egy kicsivel elegánsabb módját is választhatta volna.

A vészjósló sorokat mindenki ismeri, hiszen J. Robert Oppenheimer egy tévéinterjúban mondta ki őket a hatvanas évek közepén, amikor arról beszélt, mit éreztek tudóstársaival együtt a sikeres Szentháromság teszt után.

Tudtuk, hogy a világ nem lesz többé ugyanolyan. Néhányan nevettek, néhányan sírtak, a legtöbben csendben voltak. Egy sor jutott eszembe a Bhagavad-gíta nevű hindu szövegből. Visnu megpróbálta meggyőzni a herceget arról, hogy vállalnia kell a kötelességét. Hogy lenyűgözze, felvette sokkarú formáját és ezt mondta: „Én lettem a halál, világok pusztítója.” Azt hiszem, így vagy úgy, de mindannyian erre gondoltunk akkor.

A legendássá vált beszéd ominózus részét itt meg is nézheted:

A Bhagavad-gíta a hinduizmus egyik legszentebb könyve, így valahol várható volt, hogy nem mindenkinek fog tetszeni az, ahogyan az idézet végül megjelent a filmben. A címszereplő ugyanis nem a kamerák előtt mondja el a szöveget, hanem egy szexjelenet kellős közepén, amikor a szeretőjét alakító Florence Pugh arra kéri, a szexuális vágya fokozása érdekében olvasson fel neki.

Florence Pugh karaktere a filmben

A jelenet miatt áll is a bál Indiában, ugyanis jobboldali csoportok már a film bojkottjára hívnak fel, a forgalmazót pedig arra kérik, hogy vágassa ki a rendezővel azt a néhány percet, amíg a szent könyv szerepet kap. A Bharatiya Janata Párt a hinduizmus elleni támadásként értékelte a jelenetet, ami szerintük a hinduk elleni nagyobb összeesküvés része. Uday Mahurkar, politikai elemző és újságíró nyílt levelet címzett a rendezőnek, melyben leírta, hogy a szent szöveg ilyen módon történő felhasználása felér egy támadással milliárdnyi hindu hitvilága ellen, sőt, alkalmas arra, hogy háborút hirdessen a hindu közösséggel szemben.

Az Oppenheimer egyébként mindössze hárommilió dollárt tudott összeszedni a nyitóhétvégéjén Indiában, ami azon kevés országok közé tartozik, ahol a Universal filmje lenyomta a Warner színeiben induló Barbie-t. Az utóbbi a nyitóhétvégéjén csak egymillió dollárt tudott betermelni.

(forrás: CNN)

Ez is érdekelhet:

Talán inkább ne az Oppenheimertől várd a csodát!

Christopher Nolan most ott tart, hogy ha penészes kenyeret szolgálna fel, a közönség egy igen tekintélyes része azt is jóízűen elfogyasztaná, majd kikiáltaná a fogást az év gasztronómiai kísérletének.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz felkavaró testhorror, amit soha nem tudunk kiverni a fejünkből

Egy Netflix-széria miatt szólalkozott össze a francia elnök és Róma polgármestere

A fotel szélére ültet Jude Law új akcióthrillerének előzetese

További cikkeink a témában