A Deadline robbantotta a hírt, mely szerint a zseniális színész és az olykor szintén (máskor meg nem annyira) zseniális rendező a 2000-es klasszikus után ismét együtt forgathat.

A forrás szerint mondjuk még nem tuti, hogy tényleg Phoenix viszi majd a Kitbag című mozi főszerepét, de

csodálkoznánk, ha a színész nem élne a lehetőséggel, hogy eljátszhatja Bonaparte Napoleont.

Igen, a film Napoleon felemelkedéséről és bukásáról fog szólni, ami igazi jutalomjáték, így a rendezőt egyébként is jól ismerő Phoenix minden emberi számítás szerint igent fog mondani a szerepre.

Hogy mikor kerülhet mozikba az alkotás, az egy nagyon jó kérdés, ugyanis a forgatás elkezdéséhez Scottnak először még be kell fejeznie a The Last Duel munkálatait, majd le kell nyomnia egy másik tervben lévő mozit, a Guccit, és csak ezután kezdhet bele a Kitbagbe.

Magyarán, legkorábban 2022-ben láthatjuk Joaquin Phoenixet Napoleonként.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

Ilyennek látták a drogkartell bosszúhadjáratává fajult hajtóvadászatot a civilek Mexikóban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
14% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés