A használt nyomtatóból készített papírrepülő-hajtogató gép vezetett el minket az Emberhez, aki elkészítette a világ első vállról indítható automata papírrepülő-vetőjét.

Remek kis automata papírrepülő-hajtógató (és elhajító) gépet szerkesztett egy használt nyomtató átalakításával egy számunkra ismeretlen, de láthatólag tehetséges ember.

Talán az egyetlen hiányérzetünk a gép elhelyezéséből fakad: szebben szállna a repülő, ha valamilyen magas pontról, az üres térbe röppenne el. Azért a látvány így sem rossz, főleg más szögből is, mint itt:

...no de minden kívánságunk így teljesüljön: gyorsan megtaláltuk a férfit, aki elkészítette a világ első vállról indítható automata papírrepülő-vetőjét, amit 200 A5-ös lappal lehet feltölteni, és ebből percenként 120-at lő ki.

Ő Dieter Michael Krone, aki ugyan szeret papírrepülőket hajtogatni, de amikor egy barátja megkérte, hogy hajtogasson ötszáz darabot egy ismerőse ötvenedik születésnapjára, akkor azért számolni kezdett, és arra jutott, hogy ez azért nem lenne nagy élmény.

Valamivel később a gépészmérnök végzettségű Dieter tanulmányozni kezdte a CAD szoftvert, majd elkészítette a világ legártalmatlanabb sorozatvetőjét.

(Borítókép: Pexels)

Ez is érdekelhet:

Vajon tud repülni egy túlméretezett papírrepülő?

Ez a látványos videó gyorsan tisztázza a dolgokat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés