A Sony a brazil Comic Conon egy zártkörű eseményen vetítette le a sajtó képviselőinek a Pókember - Idegenben első trailerét. Sajnos a várakozások ellenére a netre egyelőre még nem töltötték fel.

Pedig ha megtették volna, akkor a Marvel Kapitány és a Bosszúállók: Végjáték kedvcsinálói után ezt a hetet biztosan piros betűs ünnepként emlegetnék a Marvel-fanok. Az élet nem fenékig tejfel, és bár az első ajánlót így megmutatni nem tudjuk, azt azért el tudjuk mondani, mi látható benne.

Az előzetes elején Peter Parker, May néni és Happy Hogan látható, amint Happy megpróbál flörtölni egy kicsit Peter nénikéjével. (Nyilván nem jön össze a dolog.) Majd Peter osztálykirándulásra indul Európába Michelle-lel (azaz MJ-vel) és Neddel, a Pókember-ruhát azonban nem viszi magával, mivel egy kicsit el akar vonulni a szuperhős-léttől. Az osztály az olaszországi Velencébe megy, ahol Peter és MJ egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz. A romantikázás után Petert a hotelszobájában láthatjuk Neddel, majd megjelenik egy sötét alak, elkábítja Nedet, és végre kilép az árnyékból: Nick Fury az, aki egyúttal új küldetést ad Pókembernek. A trailerben egy rakás új pókszerkó látható, köztük az a bizonyos fekete jelmez is, melyről már korábban is jelentek meg képek a sajtóban.

Az akcióbomba az előzetes végén detonál, amikor Pókember és Mysterio (akit a remek Jake Gyllenhaal alakít) együttes erővel mennek neki Vízembernek, aki Velencében emelkedik ki a tengerből, és valami elképesztően intenzív pusztítást művel a városban. A trailerben egyébként Mysterio jelmezben látható, de az ikonikus gömb alakú sisak nélkül.

Azt egyelőre nem tudjuk, mikor láthatjuk mi is a trailert, de ha minden igaz, a Marvel még decemberben megkönyörül rajtunk, és közzéteszi a videót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve