Van az úgy, hogy a nézőket nem érdekel egy film, akkor sem, ha jó. A Popsztár, ami itthon most már DVD-n megnézhető, orbitális bukta volt a kasszáknál, ami érthetetlen, hiszen minden adott volt egy kasszasikerhez, mi pedig rég röhögtünk ekkorát.
A főszereplője ugyanis Andy Samberg, aki a Brooklyn Nine-Nine főhőseként teljesen jogosan kapott Golden Globe-ot, zenekarával, a The Lonely Islanddel pedig olyan kultslágerekért felelősek, mint a Dick in a Box, az I Just Had Sex és még hosszasan sorolhatnánk. Samberg és barátai Amerika líblingjei, és nem volt kérdés, hogy a Saturday Night Live-őrületeik után mozikba fognak-e kerülni valamikor. Kellett, hogy így történjen, és úgy történt meg, ahogy annak meg kellett történnie.
A Popstar a legjobb zenei paródiafilm a This Is Spinal Tap óta. A főhőse Conner, a rapper, aki egy fiúbandában, a Style Boyzban kezdte, de ahogy az ilyen bandákban, itt is beindultak a sztárallűrök, Conner arca megnőtt, majd kiszállt a bandából, hogy szólókarrierbe kezdjen. Mivel ő lett minden idők egyik legsikeresebb előadója, az arca nem csökkent, sőt, ő lett a világ korlátlan ura. Bármit megtehetett, koncertjein semmihez sem hasonlítható a show, neki nem halott sztárok hologramjai kellenek, hanem élőké, mert megteheti, hogy Adam Levine hologramon lépjen elő a színpadra, egyszerre nyolc példányban, és szexet imitáljon saját magával. Aztán jön a második lemez, és a problémák, aztán Connernak szükségszerűen szembe kell néznie önnön nagyságával.
És ez az egész valami egészen elképesztően szórakoztató. A Popsztár konkrétan tökéletes paródia, simán van olyan jó, mint az 1984-es, kultikus This Is Spinal Tap, csak éppen jelenlegi korszakra vonatkoztatva, jelenleg nem metálbandák mennek, hanem szólóelőadók, mint Justin Bieber, és az ő életük is hányattatott, nekik sem megy minden könnyen, és ha jelenleg lenne dobosuk, ők is biztosan gyorsan halnának.
A legszebb az az egészben, hogy annyira abszurd, amennyire nem is számítasz rá, és abszurditásában is van benne valami hihető, a dalok pedig hozzák a szokásos Lonely Island-színvonalat. Mivel Sambergnek, Akiva Schaffernek és Jorma Taccone-nak senki sem mond nemet, nagyjából a fél popszakma megjelenik a filmben rajongóként és közreműködőként, és mivel áldoksifilmként van előadva, kellenek a megszólalók, akik egytől egyig A-kategóriás popzenei arcok.
Akkor hol van a hiba? Ott, hogy hazájában egyszerűen nem nézte meg senki. A kritikusok szerették, nem véletlenül, mert simán az év egyik legjobb vígjátéka, Samberg szerethető, a poénok és a dalok kedvesen betegek, és ez még akkor is kevés volt, ha egyébként a Lonely Islandet és Andy Samberget szokás szeretni Amerikában.
A Popstar az év legnagyobb bukása lett, és ez teljességgel hihetetlen. Itthon már egyetlen filmforgalmazó sem merte bevállalni, nem véletlenül, de DVD-n kijött, és ez bizony nagyon jó dolog, mert legalább bepótolhatod 2016 egyik legviccesebb filmjét, már ha fogékony vagy a popzenére, és szeretnéd sírva kiröhögni, na és persze akkor, ha a Mona Lisa szerinted is egy túlértékelt darab sz*r. Nézd meg, és ezen fogsz röhögni még hetekig. És még annyi minden máson…