A héten végre bekerült a Prime Video kínálatába a videojátékos alapanyagból készült Fallout című sorozat első évadának összes epizódja. Teszünk mellé még tíz remek nagyjátékfilmet hasonló témában, hogy legyen mitől rettegni.

Az út (2009)

Legyünk túl a legkeményebbel már az elején, hogy utána valamivel szívderítőbb darabokkal folytathassuk! John Hillcoat Cormac McCarthy súlyosan depresszív regényéből forgatott még lehangolóbb, zsigerien félelmetes posztapokaliptikus drámát, melynek láttán az emberből könnyen kibukik a nyomorpornó kifejezés. A filmben Viggo Mortensen próbál a fiával együtt eljutni valahova, ahol nem a szürke szín dominál. Az egész mozi annyira kétségbeejtő és szuggesztív, hogy a néző utána komolyan fontolóra veszi, hogyan tudna ő személy szerint hozzájárulni ahhoz, nehogy a világ erre a rémületes sorsra jusson.

Holtak hajnala (2004)

Sokat fikáztuk már Zack Snydert, amiért gyártósoron okádja magából a középszart, ezért most kifejezetten örömünkre szolgál, hogy visszanyúlhatunk első nagyjátékfilmjéhez, mely George A. Romero 1978-as azonos című klasszikus horrorját remake-elte James Gunn forgatókönyve alapján. A Holtak hajnala kiváló modernizálása a szintén remek, ám már akkoriban is korosodó eredetinek.

Mad Max: A harag útja (2015)

George Miller harminc év kihagyás után tért vissza a Mad Max-mondakörhöz, melyben az emberiség számára pont annyira rossz a helyzet, mint a már említett Az út című moziban. A harag útja mégis sokkal fogyaszthatóbb, mint Hillcoat drámája, hiszen Miller nem a szenvedésre és a kilátástalanságra fókuszál, hanem tomboló lóerőkből és fékevesztett akciókból költött nagyszabású operát.

A majmok bolygója: Forradalom (2014)

A majmok bolygója-franchise 2011-es rebootja nem hibázott. Szerintünk az eddigi epizódok közül ez a 2014-es második rész sikerült a legjobban, melyben az emberiség már turbóra kapcsolt a teljes összeomlás felé vezető úton, az intelligens majmok pedig lassan, de biztosan felállnak a dobogó legfelső fokára. A sorozat következő részét május 9-én mutatják be a mozik A majmok bolygója: A birodalom címmel.

28 héttel később (2007)

Danny Boyle éppen azon dolgozik, hogy 28 évvel később címmel trilógiává duzzassza a 2002-ben a 28 nappal később című mozival megkezdett történetet, melynek 2007-ben bemutatott második része egy még nagyobb, még véresebb fejezettel folytatta a félelmetes vírusfertőzés alatt összeomlott Anglia sztoriját. Az amerikaiak már csúcsra járatták a zombifilmeket, de ennek a remek franchise-nak köszönhetően azért Európának sem kell szégyenkeznie.

Cloverfield Lane 10 (2016)

A Cloverfield Lane 10 című mozinak sikerült a lehetetlen: meg tudott lepni minket nemcsak a sztori, de a minőség tekintetében is. A Cloverfield című 2008-as, found footage koncepcióra épített inváziós sci-fi után persze sejtettük, hogy lesz néhány meglepetés a föld alatti bunkerbe szorult maroknyi túlélő történetében, de Dan Trachtenberg mozija könnyedén túlteljesítette az elvárásainkat.

Csillagok között (2014)

Christopher Nolan filmjében az apokalipszis réme nem szakad a nyakunkba, csak a háttérben lebegve hozza ránk a frászt. A Föld ökoszisztémája az emberi tevékenység következtében visszafordíthatatlanul károsodott, ezért a NASA utolsó szalmaszálként belefog egy projektbe, melynek köszönhetően talán garantálható fajunk túlélése. A Csillagok között könnyedén a kétezer-tízes évek egyik legjobb sci-fije, ami nemcsak elgondolkodtatja, de alaposan meg is ríkatja a nézőket.

Az ember gyermeke (2006)

Alfonso Cuarón ezzel a félelmetes, feszült, mégis reményt keltő mozival tette egyértelművé, hogy korunk egyik legtehetségesebb rendezője. A film egy olyan világot ábrázol, melyben egy rejtélyes betegség miatt a Föld népessége meddővé válik. Ha nem születnek többé gyermekek, akkor az emberi fajnak sincs jövője, akkor pedig semminek sincs értelme többé.

12 majom (1995)

Bruce Willis karaktere számára nem tartogatott túl sok jót Terry Gilliam legjobb filmje, melyben az emberiség egy időutazóval próbálja megakadályozni, hogy egy vírus miatt összedőljön a civilizáció. Az időutazós sztorik ritkán hibátlanok, de ebben az alkotásban valahogy sikerült megoldani, hogy a logikai bakik ne vágják tönkre az élményt.

Szárnyas fejvadász 2049 (2017)

Nagyon szeretjük Ridley Scott 1982-es klasszikusát, de ennek árnyékában méltatlanul kevés szó esik Denis Villeneuve remekbe szabott folytatásáról, pedig – elnézést kérünk Scott rajongóitól – ez simán képes volt felnőni a nagy elődhöz, sőt, vizualitását tekintve még túl is tesz azon. Ebben a remekbe szabott, film noir-ba csomagolt sci-fiben az apokalipszis utáni Föld úgy jelenik meg a szemünk előtt, hogy többször még pislogni is elfelejtünk.

Ez is érdekelhet:

Az elmúlt fél évszázad tíz legjobb amerikai akciófilmje

Nem kis meló volt tízre szűkíteni a listát, de a sorrend felállítása még ennél is izzasztóbb volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Döbbenet, mennyire rosszul szerepel a Furiosa az amerikai mozikban

További cikkeink a témában