Formabontó koncert, huszadik századi családtörténet és a korszakos Majális.

Kép és kultusz: Szinyei-Merse Pál

A magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású mestere, a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakja Szinyei Merse Pál. Életművét mintegy százhúsz képen keresztül mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria, a párhuzamosan kibomló kultusz- és képtörténet a művész kultúrtörténeti helyéről és művészetének jelentőségéről alkot új összképet.

A meghosszabbított nyitvatartású kiállítás központi alkotása a magyar festészet egyik legismertebb műve, a Majális. A kép nemcsak a művész kultuszában játszott főszerepet, hanem önmagában is ikonikus jelentőségű – az egyetemes művészetben betöltött helyét különleges, erre a kiállításra készített kisfilm is megmutatja.

Meddig? Február 20-ig

Hol? Magyar Nemzeti Galéria (Budapest I., Szent György tér 2.)

Komoly éji zene, babzsákokon lazuló közönségnek

A Budapesti Fesztiválzenekar sokszor megmutatta már, hogy a komolyzene nem komolykodást jelent, a magas művészi színvonal pedig nem a külsőségeken múlik. A Midnight Music főleg a fiatalabbakat vezeti be a műfajba, méghozzá úgy, hogy a közönség a zenekar muzsikusai között elszórt babzsákokon ülve élvezheti a zenét és a zseniális Fischer Iván karmester szellemes magyarázatait.

A következő éjszakai koncert helyszíne a kongresszusi központ, ahol az eddigieknél többen vehetnek részt a különleges programon, ahol ezúttal Stravinsky balettzenéje, a 111 éve bemutatott, keserédes bohócról szóló Petruska lesz műsoron.

Mikor? Február 11., péntek, 23:30. Jegyvásárlás itt.

Hol? Budapest Kongresszusi Központ (Budapest XII., Jagelló út 1–3.)

Egy család ötven plusz ötven éve

Fejes Endre a Rozsdatemető-ben egy nyolcadik kerületi család életét mutatja be az első világháborútól a hatvanas évek elejéig. Onnan írta tovább Tasnádi István, így egészen a kétezres évek elejéig nézhetünk alulnézetből, a Hábetler család újabb és újabb generációinak életén keresztül a régmúlt és a közelmúlt Magyarországára, sorsfordító történelmi pillanataira, a rohanó huszadik századra. A mindenkori gyerekek történetét a történelem nagy eseményei, a szülők bűnei, a szűkös lehetőségek határozzák meg.

A Katona József Színház 2019 márciusában mutatta be a darabot, amely a siker ellenére – a járvány miatt – sokáig nem került színpadra. Februártól újra játsszák.

Mikor? Február 7., hétfő, 19 óra. Jegyvásárlás itt.

Hol? Katona József Színház (Budapest V., Petőfi Sándor u. 6.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés