Íme heti programajánlónk azoknak, akik szeretnek emlékeket gyártani.
Mozi
Tudom, mit tettél tavaly nyáron
Premier: július 17.
A Sikoly 1996-ban sikeresen elhozta a slasherek reneszánszát, a vonatra pedig az egy évvel később bemutatott Tudom, mit tettél tavaly nyáron című tinihorror is felpattant. Ez később szériává avanzsált, most pedig egy újabb nagyjátékfilm igyekszik majd néhány tízmillió dollárt kisajtolni az ötletből, mely szerint ünneplő fiatalok véletlenül elütnek egy embert, attól tartva azonban, hogy a baleset tönkreteheti az életüket, bejelentés helyett inkább eltüntetik a nyomokat. Igen ám, de úgy tűnik, hogy valaki ismeri a titkukat, sőt, egy kampó segítségével bosszút is áll a társaság tagjain. A reboot főhősei is hasonlóan járnak, ám amikor elkezdenek nyomozni, rájönnek, hogy mindez harminc éve már megtörtént az eredeti filmek hőseivel. Legnagyobb örömünkre ismét felbukkan majd a franchise két visszatérő arca, Jennifer Love Hewitt és Freddie Prinze Jr., így a héten a mozikba kerülő film alatt értük is újra izgulhatunk.
Koncert
Queens Of The Stone Age: The End Is Nero Tour Europe 2025
Helyszín: Budapest Park
Időpont: július 19., 18:00
Josh Homme és csapata 2018-ban ütős koncerten mozgatta meg a magyar rajongókat, és hét év elteltével végre újra Budapestre látogatnak a The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turné keretében. A nagyszabású bulinak a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a Budapest Park ad otthont. Jegyekért ide kattints!
Szűcs Krisztián/Krézi srác 25
Helyszín: Bánya Kert, Salföld
időpont: július 18., 20:00
Negyedszázada jelent meg a Hol van az a krézi srác? című dal, ami Szűcs Krisztián énekes-gitáros-dalszerző-szövegíró pályájának a mai napig meghatározó, ikonikus állomása. A Szűcs Krisztián zenekar Egyedi Péterrel, az egykori Óriás zenekar frontemberével áll színpadra a salföldi Bánya Kertben. Jegyekért ide kattints!
Streaming
Az amatőr
Platform: Disney+
Premier: július 17.
Az amatőr című mozi főhősével kapcsolatban az egyetlen különleges dolog a munkája, ugyanis a CIA-nek dolgozik kódfejtőként, ezt leszámítva azonban egy igazi átlagember. A Rami Malek által megformált férfi élete akkor omlik össze, amikor a feleségét Londonban egy terrortámadás során megölik, a CIA pedig megtagadja a nyomozást, mert a főnökei szerint egy külföldön végrehajtott támadásnál sokkal fontosabb dolguk is akad. Emberünk azonban nem hagyja annyiban a dolgot, zsarolni kezdi a CIA-t, azt követelve, hogy képezzék ki terepmunkára, hogy bosszút állhasson felesége gyilkosain. Bár minden erőfeszítése ellenére is az derül ki róla, tényleg nem az a fajta, aki meg tudja húzni a ravaszt, ő mégis belevág a bosszúhadjáratba.
Sport
CFR Cluj (Rou) – Paks, EL selejtező
Időpont: július 17., 19:30
A hazai pályán elért gól nélküli döntetlen után Kolozsváron, a CFR otthonában próbálja kiharcolni a továbbjutást a Paks. Nem a magyar csapat a favorit, de egy minimális bravúrral összejöhet a továbbjutás az Európa Liga következő selejtezős körébe.
Fesztivál
Campus Fesztivál
Helyszín: Debreceni Nagyerdő
Időpont: július 16–20.
Idén is fesztiválruhába öltözik a debreceni Nagyerdei Stadion környéke, hiszen újra eljött a keleti országrész legnagyobb nyári bulija. A fesztiválozók több mint kétszázötven élő koncertre nevezhetnek be, melyek huszonegy színpadon elosztva ugrálhatók végig. Világsztárok és hazai kedvencek is ott lesznek a sűrűjében. Olyan nevekről van szó, mint Jason Derulo, The Chainsmokers, John Newman, The Dandy Warhols, vagy a hazaiak közül Halott Pénz, Bagossy Brothers Company, ByeAlex és a Slepp, Majka, Dzsúdló, Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel, Quimby, Irie Maffia, Wellhello, Hiperkarma vagy Elefánt. További információkért és jegyekért ide kattints!



