A Merlano család női tagjai rendesen felkavarták a trutyit, aztán beültek.

Az önsorsrontást az anyuka, Aída Merlano Rebolledo kezdte, akit 2019-ben szenátorrá választottak, de nem sokáig építgethette politikai karrierjét, ugyanis néhány hónap múlva letartóztatták választási csalás és korrupció vádjával, majd jogerősen el is ítélték tizenöt évnyi szabadságvesztésre.

Aida nemigen híve az ilyen tartós elköteleződéseknek, ugyanis két héttel az ítélethirdetés után megszökött, amivel azonban csak még mélyebb szószba került az egész família. Történt ugyanis, hogy Aidának egy fogászati kezelés miatt el kellett hagynia a börtönt. A magánrendelő folyosóján a fia és a lánya, Aída Victoria Merlano Manzanero fogadta. Mivel az előbbi az Instagramon modellkedik, a sztorit most mindenképpen illusztrálnunk kell néhány képpel.

Szóval az anyuka bement a fogorvoshoz, a doki azonban a kezelés alatt valamiért kiment a rendelőből, amit az elítélt arra használt, hogy egy kötelet kötött a fogorvosi székhez, majd azon leereszkedett a harmadik emeletről az utcára, felpattant egy ott várakozó motoros mögé és meglógott.

Három hónappal később Venezuelában fogták el, és az ügyészség nem elégedett meg ennyivel, ugyanis a körülmények alapján megalapozott a gyanú, hogy a szökésben a fogorvos és az elítélt modellkedő lánya is közreműködött.

Aida Victoria ugyanis a gyanú szerint maga szervezte meg a szökést, ő rendelte oda a motorost és ő szervezte be a fogorvost is, aki az indokolatlan szünettel biztosította az egérutat a szökevény számára. Azt, hogy a kötél hogyan került be a rendelőbe, nem sikerült tisztázni, de az biztos, hogy a modell rendezett egy kisebb jelenetet a váróban, hogy engedjék be az öccsét az anyjához. Ez azért lehet fontos, mert az öcsinél volt egy fekete hátitáska, amit a kísérésért felelős őr elmulasztott ellenőrizni.

Szóval nemigen áll jól a hölgy szénája. A cselekményért akár 21 évet is kaphat, ami erősen visszavetheti a modellkarriert is, hiszen egyrészt a csíkos börtönruci nemigen Insta-kompatibilis, másrészt a kóterből sem olyan egyszerű posztolgatni a csücsörítős szelfiket.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában