Résen kell lenni, mert limitált számban lesz csak elérhető.

A Nintendo úgy ünnepli meg a Super Mario Bros. 35. születésnapját, hogy egy új, de az eredetivel közel egy az egyben megegyező Game & Watch kézikonzolt dob piacra – ezt itt:

Azért nem fog teljesen az eredeti, 80-as évekbeli változatra hasonlítani, ennek ugyanis már színes kijelzője lesz, valamint több játék is helyet kap rajta – gyárilag megtalálható lesz többek között a Super Mario Bros.: The Lost Levels és a Game & Watch: Ball is –, plusz óraként is funkcionálhat, ha éppen nem játszik vele az ember.

Az 11,2 centi széles és 70 grammos konzol aksija állítólag 8 órát kibír majd

November 13-tól lesz elérthető limitált számban, és mindössze 49,99 dollárba, azaz közel 15 ezer forintba fog kerülni.

(Forrás: Nintendo, The Verge, fotó: Nintendo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés