Az enyhe kifejezés, hogy Az utolsó Jedik megosztotta a közönséget. A nézők egy része gyűlölte, másik része viszont nagyon boldog volt vele, sőt, olyanok is szép számmal akadtak, akik szerint ez volt a Star Wars történetének legjobb nagyjátékfilmje. Őket mondjuk valószínűleg egy kanál vízben meg tudnák fojtani azok, akik szerint a film rendezője, Rian Johnson meggyilkolta a gyermekkorukat.

Az utóbbi csoport most biztosan nem boldog, ugyanis Johnson egy friss interjúban nemcsak azt mondta el, hogy az eltelt öt évben egyre büszkébb lett a filmjére, de ehhez még hozzátett valamit, ami különösen fájhat az elégedetlenkedőknek.

Az Empire munkatársának a rendező így fogalmazott a nyolcadik fejezettel kapcsolatban:

Most, öt évvel később, még büszkébb vagyok rá. Tényleg beleadtam mindent.

EZt követően aztán emberünk ledobta az igazi atombombát. Annak idején ugyanis a Star Wars csúcsproducere, Kathleen Kennedy egy egész trilógiát szeretett volna készíttetni Johnsonnal, de aztán úgy látszott, hogy ez a terv végül füstbe ment. Most a rendező egyértelművé tette, hogy a projektet egyáltalán nem kukázták, pusztán amiatt késik a megvalósítás, mert ő a Netflix szárnyai alatt a Tőrbe ejtve-filmeken kezdett dolgozni, és momentán ezen kívül semmi másra nincs ideje.

Közeli kapcsolatban maradtunk Kathleennel, gyakran összeülünk és beszélgetünk erről a tervről. Jelenleg csupán attól függ a dolog, mikor tudjuk beilleszteni a napirendünkbe. Megszakadna a szívem, ha nem térhetnék vissza a projekthez valamikor.

Nos, mi kifejezetten örülünk a hírnek, de azt is megértjük, ha sokakat most csúnyán megtámadott a gyomorideg. Őket vigasztalja a tudat, hogy bárhogy is lesz, senkit nem fognak pisztollyal kényszeríteni, hogy vegyen jegyet ezekre a filmekre.

Ez is érdekelhet:

Öt orbitális marhaság a Star Warsból, amibe jobb bele sem gondolni

Mivel nem akarjuk elrontani a saját szórakozásunkat, ezért ezek fölött jótékonyan szemet hunyunk... de azért na!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

Íme tíz pusztító filmes románc, amitől örülni fogsz, hogy szingli vagy

Íme a tavalyi év legszarabb filmjei és legrosszabb filmesei

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.