A Gladiátor volt 2000 egyik (ha nem A) legjobb filmje. Izgalmas, látványos, erőszakos, mégis megható, amolyan igazi kultfilm, ami úgy volt kerek egész és úgy volt bombasztikus, ahogy.

Russell Crowe-t Maximus alakja azonnal sztárstátuszba katapultálta. Imádtuk a faszit, mert igaz volt, vakmerő, kemény és határozott, mint egy gázszámla. Csak sajnos a film végén meghalt. Vagyis pontosabban nem sajnos, hiszen ez a mozi csak így léphetett be a filmes Pantheonba és lehetett egy egész generáció kedvence.

Most pedig úgy tűnik, hogy épp a közönség odaadó szeretete lesz az, amire hivatkozva ismét megpróbálnak megszentségteleníteni egy igazi klasszikust. Ugyanis ha elég sokat kaszál egy film, az sem gond, ha a főszereplő halott, Hollywood tutira megoldja.

Az SXSW-n a film rendezője, Ridley Scott egy interjúban azt mondta, hogy szeretne folytatást csinálni a Gladiátornak, mégpedig a halott Maximusszal a főszerepben.

Azt még nem tudom, hogy hozzuk vissza. Egyeztettem a stúdióval és abban egyeztünk meg, hogy a főszereplő halott, de megoldható, hogy visszahozzuk valahogy. Még nem tudom, hogy összejön-e.

Csendben elkezdtünk ellendrukkolni ennek a projektnek. Russell Crowe maga Maximus, így nélküle semmi értelme nem lenne egy esetleges előzményfilmnek, a folytatáshoz pedig valami istentelen nagy baromságra lenne szükség. Például egy akkorára, mint amit Nick Cave álmodott meg Crowe kérésére anno a Vietnámban harcoló, majd Jézus életére törő Maximusszal. Szerencsére abból a csodálatos hülyeségből sem lett semmi.

Kedves Ridley Scott, ugye nem akarsz egy a sírból kikelt, bezombult főhőssel Gladiátor-folytatást csinálni? Ugye nem?!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ő nem Homer Simpson, csak hasonlít rá, és magára is varratott több mint 200 szereplőt a sorozatból

Itt az újabb pofon annak, aki tankolni szeretne

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve