Az, hogy Robbie Williams ledöbben egy pár fedetlen női kebel láttán, tíz évvel ezelőtt legalább annyira hihetetlenül hangzott volna, minta azt mondanánk, hogy a Rammstein elkezd magyar népzenét játszani vagy Snoop Dogg lemond a gandzsáról.

A 48 éves brit énekessel azonban tényleg megtörtént:

október 9-én a londoni O2 Arena színpadán parádézott, amikor az egyik rajongója felhúzta a pólóját és megmutatta a melleit, Robbie pedig olyan meglepetten konstatálta a dolgot, mintha csak most először történt volna vele ilyesmi.

A jelenetet az alant látható videóban a kilencedik percnél csípheted el:

Az ember, aki a kétezres évek elején nem is nagyon adott női melleken kívül máshova autogramot, most így reagálta le a helyzetet:

Elképesztő! Csak az van, hogy ez nekem olyan, mintha egy cukorbeteg bemenne a cukrászatba. Nemigen tudok mit kezdeni vele. De azért áldjon meg érte az ég!

Robbie természetesen nem azért adta elő a félénk kisfiút, mert mára elfelejtette volna, hogyan néz ki egy női mell és mit lehet vele csinálni, hanem azért, mert tizenkét éve házasságban él, így már nem teheti meg ugyanazt, ami annak idején még simán belefért egy-egy koncert előtt vagy után.

Williams egyébként épp XXV című albumával kezdett turnézni, melynek első állomása volt az O2-ben adott koncert.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés