Régi néphagyomány, hogy napokkal az Oscar-díjak átadása után az interneten élők elkezdik elemezgetni a gálán szereplő hírességek arcizmainak rándulásait, hogy aztán a közösségi médiában különböző elméletekkel tudják borzolni az épp arra járók idegeit.

Idén sem kellett sokat várni az első ilyenre, kiderült ugyanis, hogy az idei rendezvény két díjazottja, név szerint Robert Downey Jr. és Emma Stone kőkemény rasszisták és erre abból jöttek rá a károgók, ahogyan átvették a szobrokat.

Történt ugyanis, hogy a legjobb színésznőnek járó díjat felvezető művésznők között ott volt a tavaly a Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásban nyújtott alakításáért díjazott Michelle Yeoh, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriáját kihirdetők között pedig Ke Huy Quan, akit szintén az említett film miatt díjazott tavaly az Akadémia. Az előbbi kategóriában győzedelmeskedő Stone-nak tehát a tavalyi győztes malajziai, az utóbbiban a szobrot megszerző Downey Jr.-nak pedig vietnámi származású kollégája adta át a díjat.

És itt jött a baj, ugyanis az elfogadásra különösen kényes – és annak vélt vagy valós hiányát azonnali gyűlölködéssel megtorló – kommentelők észrevették, hogy

sem Downey Jr., sem Stone nem nézett az ázsiai származású művészek szemébe, sőt, mintha kerülték volna a velük való érintkezést.

Nos, egyrészt fogalmunk sincs, milyen lehet átvenni egy Oscar-díjat, miközben milliók figyelik minden lépésünket – jóhiszeműen azt gondolnánk, hogy az ember az izgatottságtól azért hajlamos megfeledkezni az etikettről –, másrészt pedig nekünk egyáltalán nem szúrt szemet a sokak szerint nyilvánvaló rasszizmus. Még jó, hogy itt vannak nekünk az említett kommentelők, akik videókkal bizonyítják, amit mi nem vettünk észre:

Ha neked továbbra sem egyértelműek a fajgyűlölet jelei, mutatunk egy-egy képet Emma Stone-ról és Robert Downey Jr.-ról a díjaik átvétele után. Az elsőn Stone gyűlöli éppen látványosan Yeoh-t...

...a másodikon pedig Downey Jr. látható ázsiai kollegája mellett fortyogó undorral arcán:

Az iróniát félretéve, úgy tűnik, egyesek számára nem elég a világban eleve rendelkezésre álló gyűlölet, muszáj oda is hallucinálniuk egy keveset, ahol egyébként nincs is.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában