Több mint száz év telt el azóta, hogy a német rendező, F. W. Murnau Bram Stoker klasszikus rémregénye, a Drakula alapján megalkotta a Nosferatu című némafilmet, ami végül szerzői jogi galibák miatt kapta ezt a címet.

Bár a film a modern horrorokhoz szokott közönség számára már nem üthet akkorát, mint annak idején, még mindig nyomasztó darab, ami előtt most Robert Eggers egy azonos című alkotással tiszteleg.

Az 1922-es eredetit egyébként Werner Herzog már remake-elte '79-ben, így nem most nyúl először a modern filmgyártás Murnau művéhez. Eggers a 2015-ös A boszorkány és a 2019-es A világítótorony című darabokkal írta fel magát a kedvenceink közé, így az ő változatát is kíváncsian várjuk.

A sztori középpontjában ezúttal is a rejtélyes Orlok gróf áll, aki Nyugatra szeretne költözni, ezért egy német ügyvéd segítségét kéri. Lassan kiderül, hogy a gróf tervezett költözése romlást hozhat a világra, közben pedig az ügyvéd felesége is veszélybe kerül.

Íme a minden értelemben sötét kedvcsináló.

A főbb szerepekben Bill Skarsgård, Nicholas Hoult, Lily-Rose Depp, Aaron Taylor-Johnson, Emma Corrin, Ralph Ineson, Simon McBurney és Willem Dafoe látható. A film karácsonykor kerül az amerikai mozikba, ami egészen bizarr dátumválasztásnak tűnik.

Ez is érdekelhet:

Holnapig még várnod kell a Deadpool és Rozsomákra, de a bakikat már most is megnézheted

Az online premier előtt közzétettek néhány elröhögött jelenetet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rekorderből vesztes lett a Bűnösök a 98. Oscar-gálán

Oscarok és Oszkárok – Oscar-kvíz

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.