Az Amazon készített dokumentumfilmet az elmúlt nagyjából három évtized legkiemelkedőbb angol tehetségéről, Wayne Rooneyról. A már visszavonult támadót 18 évesen Peléhez hasonlították, volt olyan időszak, amikor Cristiano Ronaldónál is nagyobb tehetségnek tartották, és bár a Manchester Unitedben és az angol válogatottban is gólrekorder lett, nem futott be akkora karriert, mint amit a tehetsége alapján befuthatott volna.
„Ő a legnagyobb tehetség, akit azóta láttam, hogy Angliába érkeztem. Remélem, nem sérül meg, és mentálisan kezelni tudja azt a nyomást, ami rá fog nehezedni az elkövetkező években”
– mondja Arséne Wenger a Wayne Rooney életét és karrierjét bemutató Amazon által készített dokumentumfilmben, miután 2002-ben az akkor mindössze 16 éves Wayne Rooney bombagólt rúgott annak az Arsenalnak, amely akkoriban egyértelműen a legerősebb angol klub volt.
Rooney első gólja a Premier League-ben:
18 years ago today, Wayne Rooney announced himself to the football world by scoring this goal against Arsenal. He was only 16 at the time ?
(via @Everton) pic.twitter.com/jq0lSK5cqK
— ESPN FC (@ESPNFC) October 19, 2020
Majdnem 20 évvel később Rooney már visszavonult, az angol másodosztályban edző, de Wenger szavai mintha megjósolták volna a jövőt. A Wazza becenevű Rooney karrierje elején valóban óriási nyomásnak volt kitéve, olyan szintű médiafigyelmet kapott, amelyre egyszerűen nem volt felkészülve, és a sérülések sem kerülték el, főleg az igazán fontos nemzetközi tornákon.
Rooney karrierjével kapcsolatosan rendre feljön témaként, hogy bár hiába ő az angol válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője, és hiába szerezte a Manchester United mezében a legtöbb gólt, mégsem teljesedett ki totálisan a karrierje.
Az Amazon dokumentumfilmje, a Rooney is ezt a narratívát erősíti, inkább arra koncentrál, hogy mi lehetett volna az angol futball elmúlt 25-30 évének legnagyobb tehetségéből, és nem arra, hogy milyen eredményeket ért el karrierje során.
Persze ez valahol érthető, hiszen Rooney esetében valóban nagyon magasan volt a léc.
Sven Göran Eriksson az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya a 2004-es Európa-bajnokság alatt azt nyilatkozta, hogy
Pelé 1958-as világbajnoki berobbanása óta egyetlen 18 éves játékosnak sem volt akkora hatása egy futballtornára, mint Rooneynak az akkori Eb-re.
A svéd edző ezzel felült arra a hype vonatra, amit akkoriban az angol média generált, és Rooneyban a következő évtized legjobb játékosát, az angol válogatott megmentőjét látta.
„Az emberek nincsenek azzal tisztában, hogy egy 17-18 éves srác hibákat követ el”
– ezt már maga Rooney mondja a róla készült dokumentumfilmben. De itt nem arra gondol, hogy nem bírta el a futballpályán a nyomást, hanem arra, hogy a pályán kívül egyszerűen nem volt felkészülve az őt övező őrületre, és hogy David Beckham után ő legyen a szigetországi futball következő arca. A pálya volt az ő világa, ott nem feszengett, ösztönösen, óriási önbizalommal focizott:
„Emlékszem, 18 éves voltam és azt gondoltam, én vagyok a világ legjobb futballistája, hittem benne, hogy bárkit legyőzünk, lehetett volna a másik csapatban Pelé, Maradona és Best, az sem számított volna”
– emlékezett vissza a portugáliai Eb-re Rooney, aki 18 évesen mutatkozott be nagy tornán az angol válogatottban, és olyan magasra tette a lécet, hogy a saját maga által felállított elvárásoknak később már nem tudott megfelelni. Szenzációsan futballozott az Európa-bajnokságon, és hiába voltak olyan nevek abban az angol válogatottban, mint Lampard, Gerrard, Ferdinand vagy Beckham, az angol közvélemény a 18 éves tinisztártól várta a csodát. Majd jött a portugálok elleni negyeddöntő és Rooney sérülése, ezt követően pedig mintha a balszerencse végigkísérte volna a nagy tornák előtt és alatt a válogatottban. 2006-ban sérülten érkezett a vb-re, majd kiállították (szintén Portugália ellen), és később sem tudott igazi vezére lenni a sokak által aranygenerációnak tartott angol csapatnak.
A válogatottbeli történetvonal mellett viszonylag fontos szerepet kap Rooney magánélete és karakterfejlődése. A gyerekként folyamatosan balhézó, tinédzserként utcai bunyókba keveredő Rooney szerint már nagyon hamar megtanulta, hogy mindenért meg kell küzdenie a liverpooli utcákon, és ő nem az a típus volt, aki megijedt volna ezektől a balhéktól. És balhék voltak később is. Gyerekkori szerelmével fiatalon összeházasodott, négy gyerekük született, de a kapcsolatuk finoman szólva sem volt mindig problémamentes. Rengeteg nőügye volt, az évek alatt többször került címlapra a prostituáltügyei, a megcsalásai, partizásai és egyéb balhéi miatt. A film kitér ezekre, a felesége is beszél arról, hogyan sikerült a problémákon túllépniük, de túlságosan mélyre nem megy, burkoltan van bemutatva ez a szál.
A Wayne Rooney életét bemutató dokumentumfilmet látva maradhat egy hiányérzet a nézőben, de nem feltétlen a film miatt. Igazán erős jelenet nincs túl sok a 104 perc alatt, rengeteg az archív felvétel és Rooney visszaemlékezése, de ezek mind háttérbe szorulnak, mert az az érzés sokkal erősebb, hogy mi lett volna, ha Rooney nem sérül meg, balhéktól mentesebb magánélete lett volna, és valóban befutja azt a karriert, amit vártak tőle az emberek a 2000-es évek elején. A nézőben ott (lehet) ez a hiányérzet, de a korábbi játékosban nem. Elégedettnek tűnik az életével, a pályafutásával. És lehet is: a liverpooli grundról indult, és a közel két évtizedes karrierje után elmondhatja magáról, hogy klubszinten mindent megnyert, hazájában generációjának legjobb játékosa volt.
Bennem viszont a mi lett volna, ha érzése és a Remember the name, Wayne Rooney klasszikus által okozott néhány másodpercig tartó libabőr maradt meg az egyszer nézős dokumentumfilm után.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)