Az idén 44 éves amerikai színésznő, Rosario Dawson igazi egzotikus szépség. Saját bevallása szerint nem igazán a kedvenc időtöltése a kamera előtti vetkőzés, amikor ezt mégis bevállalja, azt úgy csinálja, hogy szem nem marad szárazon.

Ezen a héten a Disney Kísértetkastély című mozijában láthatod őt a magyar vásznakon, és bár ezúttal nem fog megszabadulni egyetlen ruhadarabjától sem, őt mindig élvezet nézni.

Az egeres cég is nagyon szereti őt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy neki adták a címszerepet az Ahsoka című Star Wars-sorozatban, melyről korábban határozottan ki mertük volna jelenteni, hogy igazi sikervárományos, de mivel az utóbbi hónapokban sorra buknak meg a Disney kasszasikereknek szánt címei, inkább nem tennénk erre nagyobb téteket.

Színésznőként az IMDb szerint összesen 132 címet jegyez, ami már egy igen komoly szám, de azért azt is érdemes fejben tartani, hogy ebbe nemcsak a nagyjátékfilmes szerepei, hanem a szinkronmunkái is beleszámítanak.

Számunkra a hölgy igazi kedvenc, aki olyan feledhetetlen mozikkal tette le a névjegyét, mint Az utolsó éjjel című Spike Lee-joint, a Sin City – A bűn városa, a Shop-stop 2. vagy a Grindhouse – Halálbiztos című Tarantino-mozi. Kultfilmek egytől-egyig, és bár ezekben pont nem mutatott magából sokat, azért a Sin City-ben rendesen megdobogtatta a szívünket.

A keményebb jelenetekért sem kell sokkal messzebb utaznunk a múltba. A színésznő már a 2004-es Nagy Sándor, a hódító című moziban sem vitatkozott a rendezővel, Oliver Stone-nal, amikor a címszerepre leszerződtetett Colin Farrell-lel közös ágyjelenetben meztelenre kellett vetkőznie...

...de a Transz című 2013-as Danny Boyle-film még ennél is egy fokkal forróbbra sikerült, hiszen ebben a színésznő már a szó legszorosabb értelmében csupaszon állt a kamera elé:

A csütörtök óta nálunk is megtekinthető Kísértetkastély, lévén egy ifjúsági horrorról van szó, teljesen nélkülözni fogja a hasonló pucérkodást, de legalább kiváló apropó volt ahhoz, hogy felidézzük ezeket a látványos jeleneteket.

Ez is érdekelhet:

Igazi filmtörténelmi pillanat Margot Robbie feledhetetlen meztelenkedése

A gyönyörű színésznő már mindent megmutatott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

A ChatGPT már tavaly júniusában észlelte, hogy a kanadai iskolai lövöldöző készülhet valamire

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
45% +10 éve