A Sony egyik legértékesebb videójátékos franchise-a a God of War-széria, ami 21 évvel ezelőtt, még a kettes számú PlayStationön kezdte meg a karrierjét és a mai napig nem fogyott el belőle a szufla.
A sorozat főhőse Kratos, a nagyon dühös spártai harcos, aki az első részben magával Árésszal, a görög mitológiában a háború isteneként tisztelt entitással akasztotta össze a bajszát, hogy aztán átvegye a helyét az Olümposzon. A második részben az istenek összeesküvése folytán ebből a trónból huppant egy embereset, majd a harmadik rész végére kiteljesedő bosszúhadjárata végén a görög istenek mindegyikét sikerült bedarálnia, amivel el is hozta az apokalipszist a Földre.
Innen már nemigen volt feljebb, ezért az alkotók egy kvázi rebootban átmentették a hőst a kelta mondakörbe, ahol Kratosnak már nem Zeusszal, hanem Thorral és Odinnal kellett szembenéznie. Ezek a játékok egytől-egyig hatalmas sikerrel futottak, így a hős a Playstation egyik legértékesebb karakterévé vált, akire elkezdtek kacsintgatni a filmesek is.
Az Amazon lépett először, így ők hegeszthetik az első élőszereplős God of War-szériát, mellyel kapcsolatban természetesen az volt a legnagyobb kérdés, kit láthatunk majd a címszerepben. Ezt végül a Prime Video a hivatalos Instagram-fiókjára feltöltött képpel tisztázta:
A képen Ryan Hurstöt léthatod, aki leginkább a Kemény motorosok című sorozat miatt lehet ismerős. de kisebb szerepekben felbukkant a Ryan közlegény megmentése és a Katonák voltunk, című mozikban is, sőt, az idei év legjobban várt filmjében, Christopher Nolan Odüsszeia című hőseposzában is látható lesz. Érdekes adalék, hogy a színész nem ismeretlen a God of War világában, hiszen a 2022-es, Ragnarök alcímű epizódban az ő hangján szólalt meg Thor.
A széria a kelta modakörbe helyezett hős történetét dolgozza majd fel, a hivatalos szinopszis szerint a játékhoz hű formában, azaz egy olyan Kratosról szól majd, aki az olümposzi istenekkel való harc után északon talált békére, ahol fiával, Atreusszal próbál boldogulni, míg meg nem találja őt egy Baldur nevű félisten, aki az életére tör.
Az Amazonnak a Fallout után már simán elhisszük, hogy képes lesz egy olyan szériát összehozni, ami sem a laikusoknak, sem a játékok rajongóinak nem okoz majd csalódást. A főszereplő kiválasztásával szerintünk jó irányba indultak el és bízunk benne, hogy Ronald D. Moore showrunner további döntései is sínen tudják majd tartani a projektet.
Ez is érdekelhet:
