Samantha Sepulveda a Dominikai Köztársaságban született, de öt évesen az édesanyjával az Államokba költözött, ahol először cum laude elvégezte a Massachusetts-i Egyetemet, majd lendületből egy másikat, hogy végül 2010-ben a rendőrségnél kössön ki.

Nem tudjuk, hogy megy neki a bűnüldözés, de az biztos, hogy nem egy tekintélyt parancsoló jelenség. Egyrészt alig 158 centiméter magas, másrészt pedig annyira feltűnően szép, hogy a simlis arcok állandó jelleggel ajánlatokkal bombázzák.

Samantha a New York Postnak elmesélte, hogy mindig smink nélkül jár dolgozni, és annyira maszkulin, amennyire csak tőle telik, de még a kollégái is folyton szexista poénokkal traktálják, és azt a viccet is napjában többször hallja, hogy "Igazán letartóztathatnál egyszer, baby!".

Egy alkalommal egy családon belüli erőszak elkövetőjét vették üldözőbe, aki, amikor meglátta, hogy kik futnak utána, megállt, megdícsérte Samantha szépségét, majd elhívta randizni. (Biztos pazar lehet egy erőszakoskodóval meginni egy kávét.)

Samantha végül három év után döntött úgy, hogy nem küzd tovább a génekkel, és 2013-ban modellkedni kezdett. Most 32 éves, és - ahogy mindjárt látod - egészen elképesztően néz ki. Az Instagramon jelenleg 140 ezer követője van, és mivel csak a napokban karolta fel a sajtó, ez a szám egészen biztosan növekedni fog a következő hetekben.

De elég a szövegelésből, nézegess inkább képeket!

Nos, szerinted melyik áll jobban neki; az egyenruha, vagy a bikini?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
0% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés