1988-ban az Ikrek című moziban Schwarzenegger és DeVito alakította a címszereplő testvérpárt, akik egy genetikai kísérlet eredményeképpen néztek ki úgy, ahogy.

A kísérletet lefolytató tudósok meg akarták alkotni a tökéletes embert, aki ki más lenne, mint a Schwarzi által alakított Julius Benedict, a DeVito által megformált Vincent pedig egyfajta melléktermékként csak a rossz tulajdonságokat volt képes örökölni.

A film legnagyobb meglepetésre óriási siker lett, de annyira, hogy a stúdió sokáig munkálkodott azon, hogy folytatást csináljanak neki, akkoriban azonban, amikor ez összejöhetett volna, Schwarzeneggernek a politikai pálya volt fontosabb. Most már mindkét főszereplő túl öreg ahhoz, hogy együtt a vászonra kerüljenek, ám a mai napig nagyon jó barátok, amit a világ legismertebb osztrákja egy az Instagramra feltöltött fotóval bizonyított.

A képen Arnold és DeVito mellett Lucy Chet DeVito, az utóbbi lánya is látható, mivel apja és lánya együtt játszanak az I Need That című Broadway-színdarabban. A fotó épp az egyik előadás után készült, melyet Schwarzi is megtekintett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Arnold Schwarzenegger (@schwarzenegger) által megosztott bejegyzés

A kép mellé a sztár ezt írta:

Testvérem! Fantasztikus élmény volt látni Dannyt az I Need Thatben a Broadway-n. Ő, Lucy és mindenki, aki részt vett a darabban, végig szórakoztatta a közönséget, mely a darab minden percét imádta. Az egyik legjobb színdarab, amit valaha láttam. Egy igazi látványosság, melynek szíve is van! Alig várom, hogy ismét együtt dolgozzunk!

Az utolsó mondattal a sztár arra célzott, hogy a két színész hamarosan elkezdi egy közös film munkálatait. Nem az Ikrek második részéről van szó – arról már DeVito szerint is lecsúsztak –, hanem egy olyan vígjátékról, melyben két barátot alakítanak. Nem lesz nehéz, hiszen a valóságban is így gondolnak egymásra.

Ez is érdekelhet:

Az megvan, hogy a Macskafogóban két képkockára felvillannak egy meztelen cicalány mellei?

Nem lehetsz annyira sasszemű, hogy kiszúrtad, ezért mutatjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés