A Senki a pandémia éveinek egyik ritka színfoltja volt, hiszen Bob Odenkirk kiváló választás volt a titkon akcióhős szürke kisember szerepében, aki a darabjaira robbantotta az orosz maffiát.

Az eredmény egy hol realista, hol egészen abszurd akcióvígjáték lett, ami még otthon nézve is hozta a kellemes mozis érzést, ha volt kivel jókedvűen összekacsintani a tévé előtt, és jutott a kézbe popcorn.

A film csak 57 millió dollárt hozott, ami nem tűnik soknak, de ha tudjuk, hogy ezt az összeget a világjárvány legrosszabb hónapjaiban tudta összelapátolni, amikor alig lehetett nyitva lévő mozit találni, ez mégsem olyan rossz eredmény. A Lionsgate tehát megszavazta a bizalmat a második résznek, és bár nem bocsátkoznánk jóslatokba, szerintünk ezt nagyon jól tették. A folytatásban Hutch összepakolja a famíliát, hogy a Családi vakáció című klasszikus vígjátékot megidézve – melynek a zenéje a trailerben is felcsendül – lazuljanak egy kicsit vidéken, de a baj oda is követi őket.

Hősünknek nemcsak egy rakás korrupt zsaruval, de a maffiával is szembe kell néznie, melynek az élén ezúttal nem kisebb sztár gyilkolászik, mint Sharon Stone.

A Senki 2. augusztus 21-én kerül a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés