Azon valószínűleg nem fogunk összeveszni, hogy a 2020-as és a 2021-es év minden fronton borzalmas volt és ez alól nem volt kivétel a mozi világa sem.

A világjárvány rendesen taccsra vágta a szórakoztatóiparnak ezt a szeletét is, így a húszas évek elején alig találtunk nyitva lévő mozit és ha akadt is ilyen, szerencsétlen filmszínházak nemigen tudtak mit játszani. A Warner a párhuzamos forgalmazásba menekült és a premierrel egy időben elérhetővé tette alkotásait az HBO Maxon is, ami utólag meglehetősen nagy hibának bizonyult, de a legtöbb stúdió még egy ennél is komolyabb eszközhöz nyúlt: egészen egyszerűen nem mutattak be semmi olyasmit, amiből pénzt szerettek volna látni.

Ebben a korszakban még egy olyan akciómozi is ki tudott emelkedni a tömegből, mint a Bob Odenkirk főszereplésével leforgatott John Wick-parafrázis, azaz a Senki című akciófilm, amiben egyébként semmi forradalmi nem volt, mégis volt annyira szórakoztató, hogy elraktározzuk a szép emlékeink közé.

Ha a középkorú fehér férfi odabasz, akkor oda van baszva

A Senki főhősének manapság nem divat lapot osztani. Pont ezért jó nézni, ahogy emberünk átmegy terminátorba.

Az eredmény a stúdiónak is tetszett, így négy évvel később be is mutatják a Senki kettes sorszámú folytatását, melyben a főhős ismét kénytelen rendet tenni a maffiózók és egy csapat korrupt zsaru között.

Ennek apropóján elhatároztuk, hogy egy kvízzel frissítjük fel az emlékezeted, hogy a megfelelő tudással felvértezve válthass jegyet a csütörtöktől a magyar mozikban is látható filmre.

Naponta friss kvízzel jövünk. Ezeket próbáltad már?

Kvíz: mennyire ismered a leghíresebb romantikus filmeket?

Ezt inkább ne a párod előtt töltsd ki, hátha besülsz!

Összejön a 10/10-es eredmény ebben a filmes földrajzkvízben?

Ehhez most nem a földrajzórán, hanem a moziban ülve kellett figyelni.

Kvíz: felismered ezekről az utolsó utáni mellékszereplőkről a kultfilmet?

Ezek az arcok egytől egyig ott mozogtak valamelyik híresebb film hátterében. De melyikben?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés