Ayrton Senna emlékét idézi meg az a sorozat, amit idén mutatnak be a Netflixen, és ami a háromszoros világbajnok pályafutásának mérföldköveit eleveníti fel. Nem tudjuk ennél jobban várni, hiszen már az előzetese is hidegrázós.

Hihetetlen, hogy már harminc éve annak, hogy Ayrton Senna életét vesztette a San Marinó-i nagydíjon, és ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 2010-es dokumentumfilm után egy életrajzi játékfilm is készüljön a felejthetetlen világbajnokról. Már 2020-ban bejelentették, és most végre elkészült, Senna címmel kerül fel a Netflixre az a hatrészes sorozat, amely a brazil pilóta pályafutását dokumentálja, hogyan váltotta valóra az álmát azzal, hogy eljutott Brazíliából a Formula–1 csúcsára.

Senna szerepét a brazil Gabriel Leone játssza, aki egyébként nemrég egy másik autós filmben is szerepelt,

a Ferrariban alakította a szintén tragikus sorsú autóversenyzőt, Alfonso de Portagót. A filmben feltűnnek még olyan pilóták, mint a Hugo Bonemer által alakított Nelson Piquet, a Matt Metta által játszott Alain Prost, míg Niki Laudát Johannes Heinrichs, James Huntot pedig Leon Ockenden formálja meg.

A sorozat első előzetesében Senna egyik legemlékezetesebb versenyét, az 1991-es brazil nagydíjat elevenítik fel,

ahol a McLaren-Hondája sebességváltójával kellett megküzdenie, miközben felvillannak az emlékei a gyermekkorától a karrierje ellentmondásos pillanataiig. Senna végül emberfeletti erőfeszítéssel szerezte meg a hazai pályán a győzelmet, de akkora fizikai megterhelést szenvedett, hogy a dobogón még a trófeát is alig bírta felemelni.

Biztosan hallottad már, hogy akkor Senna egészen magán kívül örült a győzelmének a csapatrádióban, és az előzetes éppen ezzel zárul, amit a sorozat készítői az eredeti hangfelvételből vettek kölcsön – már hiába sokadik alkalommal halljuk, még mindig kiráz tőle a hideg. A Netflix egyelőre csak annyit árult el, hogy a sorozat bemutatója az idei év későbbi felében várható, és nem is nagyon tudjuk ennél jobban várni.

Ez is érdekelhet:

Ayrton Senna legendás versenyautójával nagyot dobbantott a Lego

1988-ban versenyzett a McLaren MP4/4-gyel a brazil pilóta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában