Ayrton Senna és a McLaren kétség kívül a Forma-1 történetének egyik legnagyobb duója, melyből most csodálatos Lego Icons szett készült.

Rengeteg pilótának igazi példakép és a brazilok is nemzeti hősként emlékeznek vissza Ayrton Sennára, akinek tehetsége kiragyogott a Nürburgringet megnyitó futam mezőnyéből. A fiatal versenyző harcai mindig szolgáltattak beszédtémát, közben pedig három világbajnoki címet szerzett. Most a Lego Icons sorozatában jelent meg Senna minifigurája és a McLaren MP4/4.

1988-ban rengeteg baleset történt a futamokon, de Ayrton Senna és a McLaren tizenhat versenyből tizenötöt megnyert.

Eddig javarészt utcai autók voltak az Icons sorozatban, ezért a jóval kisebb karosszériájú Forma–1-es versenyautó nem tűnhet túl nagynak a 693 darab elemmel. Ennek ellenére Senna McLarenjének Lego változata működő kormányzással és állítható hátsó szárnnyal épül, de a pilóta mögött ott a turbós V6-os motor is részletesen kidolgozva. Újdonságnak számít a Legónál a slick gumi is, melyből ugyan az első és a hátsó tengelyen is azonos méretűek vannak, de így is remekül mutat vele az összeépített készlet.

Vannak benne játékfunkciók, de ez sokkal inkább kiállítási darab, ezért Ayrton Sennának és az autónak is külön állványa van, hogy igazán jól mutasson a vitrinben. A 32 centiméter hosszú versenyautó 32 ezer forintos áron kerül majd a boltokba.

Ez is érdekelhet:

Állati jó a Lego Icons klasszikus Land Rover Defendere

Na, ki fog rohanni a Lego boltba április első napján a Defenderért? Szerintem sokan.

Fantasztikusan néz ki a Lego Concorde

Húsz évvel a szuperszonikus utasszállító utolsó útja után megjelent a Lego Concorde.

A 100 éves londoni telefonfülkét ünnepli a Lego készlete

Akár a mobiltelefont is mellé lehet majd állítani, hogy jól nézzen ki az asztalon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés