Fiktív alak, mégis milliók gyermekkori kedvence a jól ismert angol detektív, akinek neve egyet jelent a kérlelhetetlen, hideg logikával, és persze a jellegzetes sapkával. Mégis, még egy halhatatlan detektívbe is beleharaphat az idő, ezért külön hálásak vagyunk Guy Ritchie-nek, hogy ismét cool arcot varázsolt a pipázó magánnyomozóból. A 2009-es film gyakorlatilag újjáélesztette a kissé már porosodó detektívet, emellett pedig hangulatos korképet adott a korabeli Angliáról is. A Robert Downey Jr. és Jude Law által fémjelzett alkotás megérdemelten söpörte be a kritikusok és a közönség szeretetét, ha pedig te is ebbe a táborba tartozol, máris van egy tippünk arra, hogy mit rakhatnál ki a legközelebb a polcodra. A limitált példányszámú, fémdobozos DVD-t ugyanis vétek lenne eldugni mások szeme elől, persze arról sem hallgathatunk, hogy a különleges kiadás nemcsak a külsejével dobogtatná meg a szívedet. A két lemezre ugyanis – a film mellett – olyan magyar feliratos extrák is felkerültek, amelyekből megtudhatod, hogy hova lett Holmes jellegzetes kalapja, hogyan építették fel a készítők a viktoriánus Londont, de megismerheted a korabeli gentlemanek kedvenc harcművészeti technikáját, a bar-ritsut is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve