Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A legsötétebb képregényfilm végre folytatást kap. A tét hatalmas. Néhány százezer rajongó tényleg ölni tudna érte, ha az alkotók mellélőnek. Nagy levegő… kritika.

A moziból kilépve mélyen magamba szívom az eső áztatta aszfalt nyirkos szagát. A talpam alatt sártól mocskos csikkek sercegnek, amint elhaladok egy felborult szemetes mellett. Hirtelen üvegcsörrenés éles hangja szakítja meg a távoli belváros tompa moraját. Összerezzenek és ösztönösen a zaj felé fordulok. Csak egy macska borított fel egy otthagyott sörösüveget. Mögöttem két fiatal vitatkozik félhangosan az imént látott filmről. „Ennek semmi értelme nem volt.” – mondja az egyik. „Tele volt logikai bakikkal.” – nyavalyog a másik. Érzékeim kiélesednek, amint a páros közelebb ér. „Hé srácok! Hadd mondjak valamit.” – vetem oda. Néhány másodpercig csak méregetjük egymást. Ezek az idegenek tényleg nem tudják, mit beszélnek, de én most lerendezem ezt az ügyet egyszer s mindenkorra. Csúnya balhé lesz.

Mert bizony a Sin City második része nem sok kétséget hagy afelől, hogy Robert Rodriguez Frank Millerrel karöltve megint megcsinálta. Nem volt könnyű dolguk. Bár a minőségi nyersanyag Miller munkássága okán adott, az előd szép magasra tette a lécet, így félő volt, hogy a mozi épp a szigorú rajongói elvárások kereszttüzében vérzik majd el. Már csak azért sem lehettünk nyugodtak, mert a film nagyon nehéz szülés volt. Elkészülését nem csak az a néhány kényszerű színészcsere, de financiális nehézségek is hátráltatták, végül azonban közel tíz év után ismét a mozikban köszönthetjük az egyre ritkábban látott film noir legjelesebb kortárs képviselőjét.

Anno az első rész miatt a képregény rajongói a mennyekben érezhették magukat, hiszen az alkotók összehoztak egy kompromisszumoktól mentes adaptációt, mely képi világában és szellemiségében is úgy követte a kultikus alapanyagot, mint vértócsák Marv lépteinek nyomát. Rodriguez – aki ugyanúgy képes a kezei közül színaranyt és überszutykot is kiadni (az utóbbit általában akkor, amikor a gyerekeinek készít filmet) – Miller alkotását szinte storyboardként használta és erről a jó szokásáról szerencsére a folytatásban sem akart lemondani. Az éjsötét mese egyebekben is az elődre hajaz, olyannyira, hogy ha a két filmet egymás után nézzük meg, simán be lehetne adni egy tájékozatlanabb nézőnek, hogy egy nagyon hosszú filmet a forgalmazó két részletben küldött a moziba. Az epizodikus cselekmény, a brutalitás, a szereplők folyamatos narrációja, a bosszú, mint központi motívum változatlanul jelen vannak.

Igaz, aki szeret kukacoskodni, az ezúttal egy kicsit több munícióval töltheti fel a pennáját. Még annak ellenére is érezhető, hogy az időrendiséggel valami gáz van, hogy az epizódok össze-vissza cikáznak az első rész történéseihez képest is. Marvnak például egyes események idején minden emberi számítás szerint már alulról kellene szagolnia az ibolyát, de aki ezzel szeretné savazni a filmet, az nagyon rossz helyen tapogatózik. A markáns állú terminátor egy olyan abszolútum, ami természeténél fogva a város sajátja, mint ahogy a Roarkok is örökké ott fognak csücsülni Sin City polgárainak a nyakán. Hogy ki él és ki hal, az csupán az adott szituációban rendelkezik jelentőséggel. Annál fontosabb kritika, hogy a film vége felé a képek nem keveset veszítenek eredetiségükből. Az első részben például sokkal okosabban használták a tisztán monokróm képeket. Itt – főleg a játékidő utolsó negyedében – olykor csak mutatóban, meglehetősen öncélúan vannak jelen.

Ez persze tényleg csak annak jelent majd problémát, aki mindent megtesz, hogy elterelje a figyelmét a film tagadhatatlan erényeiről. A remek szövegkönyv, a jól megírt karakterek, az okosan adagolt erőszak és izgalmas cselekmény egy percre sem engedik elkalandozni a figyelmünket. Az Ölni tudnál érte magabiztosan, erőlködés nélkül hozza vállalását, miszerint a körülrajongott előd méltó követője legyen. Látványos, ütős és szórakoztató karikatúrája az emberi természet legsötétebb bugyrainak. Kiváló adaptáció és teljes mellszélességgel vállalható folytatás.

9
  • Remek karakterek, sztori és vizualitás
  • Közel tökéletes adaptáció
  • Majdnem olyan jó, mint az első rész

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.