III. Károly brit király hivatalos születésnapi ünnepségének keretében több mint 1200 kitüntetést adtak át, melyek között a legjelentősebbek a kiosztott lovagi címek voltak.

A brit uralkodó évente kétszer hirdeti ki a kitüntetettek névsorát: a hivatalos születésnapján júniusban, illetve újév előtt. A 2025-ös ünnepséget szokás szerint látványos katonai díszfelvonulás és parádé keretében rendezik meg ezen a hétvégén, a kitüntetési listán pedig idén összesen 1215 név szerepelt, közülük 19-en kapták meg a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangot, 21-en pedig a dáma címet.

Ezúttal többek között David Beckham, Gary Oldman, illetve a The Who frontembere, Roger Daltrey is lovagi címet kapott, így mostantól mindhárman jogosultak Sir-ökkent bemutatkozni.

A hivatalos indoklás szerint Beckhamet az angol labdarúgás legendájaként mutatták be, aki 115-szörös válogatott, klubkarrierje során négy országban is bajnokságot nyert. Lovagi címét nemcsak sportpályafutásáért, hanem jótékonysági és társadalmi szerepvállalásáért is kapta, különösen az UNICEF és a King's Foundation nagyköveteként végzett munkájáért.

Az Oscar-díjas brit színészt a drámában végzett kiemelkedő tevékenysége miatt tüntettek ki. A brit és nemzetközi filmművészet egyik legelismertebb alakjaként hivatkoztak rá, aki többek között Winston Churchill megformálásáért is elismertséget szerzett.

Ez is érdekelhet:

Náci karlendítéstől mentette meg Pedro Pascal Joaquin Phoenixet Cannes-ban

Vagy csak túlreagálta a dolgot? Nézd meg a videót és szavazz!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés