Néha kedveljük őket, néha nem, de mindig nyomot hagynak bennünk. Íme tíz olyan sorozat-gyilkos, akit nem tudunk feledni, pedig néha jó lenne.

Dexter Morgan

Sorozat: Dexter

Dexter eleve nagyon furcsa figura, hiszen kedveljük őt annak ellenére, hogy részenként azért egy ember az asztalán végzi, ha minden jól megy. Ha nem megy jól, akkor többen is. A gyilkolást apja kódexe mentén végző rendőrségi vérelemző srác már csak egy évadon keresztül lesz velünk. Legalábbis állítólag. Kár. (Dexter legjobb csajait itt láthatod.)

Hannibal Lecter

Sorozat: Hannibal

Az Embervadász-szal kezdődött, A bárányok hallgatnak-kal folytatódott, most pedig éppen a Hannibal-nál tart az emberhúst fogyasztó Lecter története. Annyira beteg a karakter minden pszichopata vonulatával és mesteri, művelt elméjével együtt, hogy még biztosan nem kell lemondanunk róla a jövőben sem. Az AXN sorozatában 13 részen, és egy igencsak valószínű második évadon keresztül költözött be mindennapjainkba ez a szuggesztív sorozatgyilkos, aminek nagyon is illik örülni. Ha nem olvastad, mit írtunk a pilotról, akkor ess neki most!

A Késes

Sorozat: Kés/Alatt

Joker is megirigyelhetné azt, amit Késes művelt: szerencsétlen, gyönyörű áldozatainak örök mosolyt varázsolt, mert szerinte a szépség bűn, ami ellen harcolni kell. A Nip/Tuck egyik legemlékezetesebb, legbetegebb pszichopatája több évadon keresztül boldogította a nézőket, bár néhányan már unták a mosolykirályt, és a kiírását követelték. Mondjuk milyen ellenfél érkezhetett volna egy plasztikai sebészekről szóló sorozatba, ha nem egy olyan, aki melót ad nekik…

Joe Carroll

Sorozat: The Following

Carroll annyira megszerette Edgar Allen Poe műveit, hogy úgy gondolta, azok alapján akár gyilkolni is lehetne. És tényleg. A követőket is maga mellé állító sorozatgyilkos bandában ténykedik, mindezt úgy teszi, hogy ő gyakorlatilag már nem is kell az üzlet sikeres működtetéséhez. Nincs félelmetesebb egy művelt őrültnél, aki rajongókat tud maga mellé állítani.

Red John

Sorozat: A mentalista

Az ember, aki megölte Patrick Jane feleségét és gyermekét, tehát mondhatjuk, hogy nem szívleli túlságosan a főszereplőt. Az érzés természetesen kölcsönös. A gyilkos viszont van annyira artisztikus, hogy egy vérvörös szmájlit hagyjon maga után minden műve helyszínén. Nyilván nem véletlenül vérvörös az ábra. Sok emberélet szárad Red John lelkén. Hogy ki ő, azt a mai napig nem tudjuk, sejteni azonban lehet.

Sylar

Sorozat: Hősök

Sylart már legkedvesebb sorozatgonoszaink összeállításunkba is beválogattuk, de most sem mehetünk el mellette, a teljesen őrült, szuperképességeket bármi áron szerezni akaró úr ugyanis egyetlen pillantással elérte azt, hogy ne akarjunk vele összefutni egy sötét sikátorban. Sokan nézték csak miatta a szuperhősös szériát, aztán később már ő sem tudott menteni a helyzeten.

Floyd Feylinn Ferrell

Sorozat: Gyilkos elmék

Talán elég csak annyit mondanunk, hogy ő az igazi elmebeteg kannibál és nem Hannibal, Floyd ugyanis már kölyökkorában azt hitte, hogy egy emberhúsevő démon költözött a lelkébe, ennek örömére ki is harapott egy darabot nővéréből. A Jamie Kennedy által megformált gonosz gyakorlatilag úgy volt ijesztő, hogy közben csak meredten bámult maga elé, a receptes könyvéből pedig bőven elég ismernünk a kobe-steaket, ami csajokból készül. Az az elme sem teljesen százas, amelyik megálmodta őt.

Gormogon

Sorozat: Dr. Csont

Még egy elmebeteg tévés emberevő, aki a sorozat harmadik évadjában tűnt fel, és hozta a frászt minden kedves érdeklődőre. Sokat segített ebben abszolúte ijesztő fogsora, és az a tekintet, amely még egy begombázott agresszornak is becsületére válna. Tulajdonképpen már a neve is libabőrt okoz. Sosem felejtjük el őt, pedig néha nagyon szeretnénk.

Trinity

Sorozat: Dexter

A széria tulajdonképpen tobzódik a felejthetetlen sorozatgyilkosoktól, mégis Trinity volt az, akit azóta sem tudunk kitörölni emlékezetünkből. Az igazi gátlástalan szentháromság-gyilkos tökéletes elmebetegségét jófiú álca mögé rejtette, és úgy gyilkolt, amit már nem is bírtunk nézni. Trinity azért is felejthetetlen, mert az egyébként komédiákhoz szokott John Lithgow alakította, meglepő brutalitással.

Gumiember (Eugene Tooms)

Sorozat: X-Akták

A gyilkos, akitől nem tudtál aludni. Bármilyen apró helyen elfér, nyúlik, mint a gumi, és minden lehetséges módon félsz tőle. A szörnyszülött két részben is félelemben tartotta a nézőket, pedig már az első után sem tudtuk volna kiverni a fejünkből. A gumiember dupla részét később egybefüggő történetként is kiadták a készítők. Nem jobb napjainkon vettük elő a történetet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés