Még leírni is fura: a Náci zombik rendezője, a norvég Tommy Wirkola ezúttal két ondósejtről csinált filmet, akik versenyt futnak a petefészekig.

Muszáj megjegyezni, hogy a sztorival Wirkola nem találta fel a spanyol viaszt, hiszen metafizikai síkon minden pornófilm erről szól. A tálalás azonban már teljesen más tészta, ezúttal ugyanis nem felnőttfilmesek mutatják be, mi a csízió, hanem egy animációs film illusztrálja a zacsiból a petefészekig tartó nagy utazást.

A mű az Annecy Filmfesztiválon debütált, ahol a nézők számára hamar egyértelművé vált, hogy az alkotás a formátum ellenére egyáltalán nem gyerekeknek szól. A főhős egy norvég tinédzser, aki korának megfelelően esetlen, de azért már érdeklik a lányok, a sztori pedig akkor robban be, amikor egy rámenős lánykával megtapasztalja az első szex élményét. Innentől a történet áthelyeződik a srác testén belülre, ahol két jó barát spermium, a beszédes nevű Simen és a még beszédesebb nevű Cumilla kalandjait kísérhetjük figyelemmel.

A látványvilág pontosan olyan, mint amit a Pixar munkáitól megszokhattunk, épp ezért késztetett minket az alant látható trailer kényelmetlen fészkelődésre.

A The Hollywood Reporter már kritikát is közölt az alkotásról, melyben leírták, hogy az alkotás pörgős és vicces, és tele van olyan jelenetekkel, melyek láttán az ember olykor azt sem tudja, sírjon vagy nevessen. Magyar megjelenésről egyelőre szó sincs, de valamilyen formában előbb-utóbb úgyis hozzánk is lecsorog.

(Forrás: The Hollywood Reporter)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

Íme tíz pusztító filmes románc, amitől örülni fogsz, hogy szingli vagy

Íme a tavalyi év legszarabb filmjei és legrosszabb filmesei

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.