A The Hollywood Reporter megtudta, hogy a Philippou testvérek egyéb irányú elfoglaltságaik miatt otthagyták a népszerű verekedős játék alapján készülő mozit.

Ami nem jó hír, hiszen az ausztrál testvérpár – Danny és Michael Philippou – tavaly mindenkit meglepett a Beszélj hozzám! című horrorral, ami saját műfaján belül minden előjel nélkül lett 2023 egyik legjobbja.

A gyorsan jött népszerűségnek köszönhetően a srácokat meg is kereste a Legendary, mely a Capcom nevű japán videójátékstúdióval közösen éppen a Street Fighter-franchise legújabb filmfeldolgozását próbálja meg tető alá hozni.

Egy darabig úgy volt, hogy a projektet Philippou-ék el is fogadták, most azonban kiderült, hogy a rendező páros inkább visszament a Beszélj hozzám!-ot is pénzelő A24-hez, hogy leforgassák a Bring Her Back című mozit Ausztráliában. A Legendary ennek ellenére is folytatja a Street Fighter-mozi fejlesztését, csak így először egy új rendezőt kell találniuk a produkció élére.

A világhírű verekedős játéknak nem ez lesz az első filmfeldolgozása, hiszen 1994-ben a mozikba került a Street Fighter – Harc a végsőkig című Van Damme-akciófilm, mely annyira nem sikerült jól, hogy akkoriban a kritikusok keresztre feszítették az egész stábot, a mozi pedig a mai napig 4,1 ponton áll az IMDb-n, amit a 76 ezer szavazat miatt tényleg érdemes komolyan venni.

Ez is érdekelhet:

Erőszak, trancsírozás és káromkodás miatt a Deadpool és Rozsomákot is meg kellett nyirbálni Kínában

Kínának kicsit sok volt a belezés, meg a bazmegolás, ami szerintünk nagyon jó jel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Netflix izgalmas krimijét nem lesz érdemes kihagyni a héten

Charlie Puth először Magyarországon: július 27-én a Budapest Parkban lép fel

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés