A képen a 28 éves Callum Grey-t, feleségét, a 23 éves Char Grey-t, illetve az utóbbi műanyag verzióját láthatod, amit Callum kedves neje vett a férjének, mert egészen egyszerűen nem bírta vele tartani a lépést.

Ez helyből egy picikét beteg, de még így sem túl érdekes privát sztori lenne, ám a helyzet az, hogy Callumék a vásárlás után milliomosok lettek. Ez viszont már megér egy ötperces olvasnivalót, ha másért nem is, hát azért, hogy az ember ismét rádöbbenjen, manapság már gyakorlatilag bármiből lehet pénzt csinálni, ha akad néhány ezer ember, aki kíváncsi rá.

A feleségre némileg hasonlító szexbaba megvásárlásában a házaspárt nemcsak az motiválta, hogy Char nem bírta kielégíteni férje libidóját, de az is, hogy élő embert nem akart Callum közelébe engedni, ugyanis ő maga nagyon féltékeny típus. Emiatt tehát szó sem lehetett arról, hogy bevegyenek egy harmadikat a közös szeánszaikba, így nem maradt más választás, mint a szintetikus helyettes, ami úgy néz ki, ahogy a fenti képen vagy ebben a lenti videóban láthatod.

Az angol párocska idén júniusban, online vette meg a babát, akit elneveztek Dee-nek, aztán csináltak egy OnlyFans-profilt, mert ha valaki elég exhibicionista, jobban néz ki, mint az átlag, vagy fura dolgokkal dug, mint jelen esetben Callumék, akkor ebből ma már simán meg lehet próbálni megélni. Nekik össze is jött a biznisz, egy hónap alatt 70 ezer fontot kerestek azzal, hogy nyilvánossá tették szexuális életüket.

Ez nagyjából 32 millió forintot jelent, amiből még a rezsi levonása után is szemmel látható összeg marad.

Grey-ék elmondták, hogy Dee közelebb hozta őket egymáshoz, így a sztori minden tekintetben sikertörténet. Dee-t egyébként családtagként kezelik, így soha nem szokták elrakni a szekrénybe. Arról nem szól a fáma, hogy a szülőknek bemutatták-e már, de nem szeretnénk elképzelni, hogyan zajlana ez a családi összeröffenés.

(forrás: indy100)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így fog kinézni Pán Péter a készülő horrorváltozatban

Kozsó új dalától komolyan el fogsz gondolkodni azon, hogy ez mi ez

Miért most van pünkösd? Tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
Hirdetés