Olyannyira nincs vége a szórakozásnak a nagyszínpados fő fellépő után a Szigeten, hogy még akkor is megéri bemenni a Hajógyárira. Partizni és anyagilag is.
Vége a koncertnek, jó volt, lehet hazamenni – általában ilyen, ha elmegyünk valahova meghallgatni, pontosabban átélni egy koncertet. A Sziget persze nem épp ilyen, mert egymást követik a fellépők a színpadon, és mert nem egy színpad van, a nagyszínpadot azonban este 11 előtt itt is elhagyja a világsztár. Utána lehet menni a K híd felé – de nem érdemes. Pontosabban érdemes lehet, csak kintről befelé.
Ez annyira ajánlott, hogy külön jegytípust is bevezettek azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak 23 óra előtt érkezni, utána viszont belevetnék magukat a Sziget-hangulatba. Idén ugyanis a szokásosnál is pezsgőbb lesz az éjszakai élet, egy külön negyedet hoznak létre, ahol az alapvetően 0–24-es Szigeten alkonyattól pirkadatig vannak programok igazán.
A Delta District nevű új partiháromszög az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával Bolt Night Stage néven, valamint egy vadonatúj helyszínnel, a The Clubbal. A Delta District a szcéna legjobbjait hozza el, pótolva ezzel az idén kimaradt Balaton Sound hiányát, sőt túl is mutatva azon. Hogy az éjszaka mennyire kiemelt figyelmet kap, jól mutatják a nevek, akik csinálják majd a bulit:
Steve Angello, Boris Brejcha, Amelie Lens, Adriatique, Miss Monique, Vini Vici, Armin Van Buuren, Chris Liebing vagy The Blessed Madonna.
És ez még csak a Delta District felhozatala. Este 11 után is lesz még cirkuszi előadás és Nagy Utcaszínház is, a Revolut Stage-en – ahol egyébként délután ötkor kezd az első fellépő – éjszakázik majd Krúbi, Empire of the Sun, Noga Erez, Elderbrook és LSDXOXO. A Szoho negyedben központi helyen álló dropYardon óriási beatboxcsaták, táncelőadások, DJ-k, MC-k nyomják majd, a The Buzzon feltörekvő előadók mutatkoznak be, továbbá a Light Stage, a Beach és a Jukebox by Havana Club is nyitva tart éjszaka, a Magic Mirrorban is hajnalig tartanak a show-k.
- Augusztus 6., szerda: Empire Of The Sun, Steve Angello, Alok, The Dare, I Hate Models, 999999999, OGUZ
- Augusztus 7., csütörtök: Justice, Boris Brejcha, Kamrad, horsegiirL, Massano, Alex Wann, Cera Khin
- Augusztus 8., péntek: Amelie Lens, Caribou, Hot Since 82, Francis Mercier, Carlita, Beton.Hofi, Josh Baker
- Augusztus 9., szombat: Adriatique, Elderbrook, Analog Balaton, Mathame, Miss Monique, L.L. Junior, Korolova, Kölsch
- Augusztus 10., vasárnap: Armin Van Buuren, Chris Liebing, Ela Minus, Vini Vici, Strandz, Sofia Isella, FJAAK
- Augusztus 11., hétfő: Brutalismus 3000, Subtronics, Hedex b2b Bou, The Blessed Madonna, Platon Karataev, Eliza Rose, Casey Lowery, Mirror Glimpse
Az Éjszakai Jegy by Revolut névre keresztelt jegy 21 900 forintba kerül, vagyis mintegy 35%-kal olcsóbb, mint a forgalomban lévő normál napijegy, de a fullos fesztiválélmény így is garantált.
A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Sziget fesztivál.
(Fotók: Getty Images)

