A Sztárbox legújabb adásának legemlékezetesebb pillanatai valóban a ringben zajlottak, csak inkább egy rosszul sikerült birkózómeccsre hasonlítottak.

Vasárnap folytatódott a Sztárbox második évada, ahol rögtön az első mérkőzés, Varga Viktor énekes és Dóra Béla színész összecsapása szállította az adás legemlékezetesebb pillanatait. Igaz, ez nem egy sporteseményként maradhat meg a nézők emlékezetében – persze, hiszen a Sztárbox-tól nem profi bokszot vár az ember –, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott.

Varga Viktor és Dóra Béla teljes erővel egymásnak esett, aminek egy végtelenül kaotikus összecsapás lett az eredménye: a szabálytalanságok miatt nagyjából öt másodpercenként félbe kellett szakítania a mérkőzést a bírónak, a két „„bokszoló”” erejének fogytán és állóképességének híján pedig a küzdelem egy ponton túl ölelkezős párharccá alakult, amely inkább emlékeztetett egy rosszul sikerült birkózómeccsre, mintsem egy bokszmérkőzésre.

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

Jól tükrözi a helyzetet, hogy a bírónak többször is emlékeztetnie kellett a hírességet/celebet arra, mi is lenne a dolguk a ringben, miközben a kommentátorok is folyamatosan utaltak arra, ez a mérkőzés aligha szerepel majd a történelemkönyvek aranylapjain – de persze ne felejtsük el emlékeztetni magunkat arra, hogy ők nem bokszolók.

Ennek ellenére a meccs mégis beírta magát a Sztárbox történelemkönyvébe, ugyanis döntetlennel zárult, ilyen pedig először fordult elő a show történetében. Mivel azonban győztest kellett hirdetni, a bírók végül Varga Viktort juttatták tovább.

A mérkőzés után egyébként Varga Viktor elárulta, undorodott attól, hogy Dóra Béla folyamatosan ölelgette
Ha megnéznéd a meccset, ITT megteheted, feltéve, ha van előfizetésed az RTL+-ra.

A Sztárbox továbbra sem egy sportesemény. A teljesen érdektelen interjúk, valamint a versenyzőket és a felkészülésüket bemutató videók mellett a reklámok és a csatorna önpromóciója kapják a főszerepet, emiatt pedig ez az egész egyre inkább egy erőltetett showműsornak hat.

(Fotó: RTL Sajtóklub)

Ez is érdekelhet:

Nem csak a boksz lehet fájdalmas – Új őszi tévéműsorok a Kalandra fal!-tól A Kísértésig

Több új nagyszabású műsor is elindult az RTL-en és a TV2-n. Van, amelyikből nem bírnánk megnézni még egy részt, és olyan is, amelyiket szívesen követjük majd.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés