Annyira bájos, annyira régi fesztiválhangulatos az egész, hogy nehéz nem elérzékenyülni.
A '99-es EFOTT promójának képei ugyan nyilvánvalóan a '98-as fesztivállal vannak tele, ami nekem semmit nem mond, annak ellenére, hogy akkor Tokajban rendezték a parádét, ami régi lakhelyemtől kb. 15 km-re fekszik. Nem baj, elérzékenyültem attól is, hogy láttam a kiírást: '99, Hajdúszoboszló. Tudniillik az volt az első EFOTT-om. És életem egyik legjobb fesztiválélménye is, minden tekintetben. Érettségi után a haverokkal felpakoltunk mindent, és elindultunk további haverokhoz, akik házat béreltek, majd ott az ajtón belépve megláttam egy lányt, akibe villámcsapásszerűen bele is szerettem rögtön (a sztori viszont később elég kellemetlen véget ért, úgyhogy merüljön az egész a feledés homályába), majd némi bor elfogyasztása után szó szerint belecsapódtunk (igen, merőlegesen belefutottunk) a Junkies-koncert tömegébe, ahol mit ad isten, további ismerősökbe akadtunk.
Másnap feküdtem a fűben, és néztem, ahogy egy fazon ejtőernyővel kiugrik egy gépből. Integettem neki kiugrás előtt, visszaintegetett. Kiderült, hogy Lukács Laci volt az. Így érkezett a Tankcsapda-koncertre. Ott szerettem meg Hobót, ott sejtettem meg, hogy a Warpigsnek nem lehet sok hátra, és minden, de minden annyira felszabadult volt, hogy azt nem tudom elmondani.
Sokkal később, 2014-ben és 2015-ben rádióztunk az EFOTT-on, összebarátkoztunk a szervezőkkel, akik totálisan őrültek, és tettek arról, hogy minden pillanatunk kiszámíthatatlan legyen a fesztiválon. Mármint jó értelemben. Az utolsó napon például rendszerint mindenféle izéből összetákolt pálmafákat, babzsákokat, vodkát és szódát pakoltak a konténerünk tetejére (még egy kismotort is, hogy miért, azt majd lehet, hogy egyszer elmesélem), egyszer még egy olyan csodaszép lányt is hoztak nekünk mixelni, hogy azonnal térdre kényszerültünk. Órákig tudnék mesélni azokról az évekről is. Lenne mit.
De ha az EFOTT-ra gondolok, mégis mindig '99 jut eszembe. Summer of '99. Még ki is jönne a szöveg. Azóta is minden fesztiválban azt a nyarat keresem. Néha megtalálom, néha nem. De amikor megnézem ezt a promót, közelebb érzem magam hozzá. Akkor is, ha kicsit mai szemmel nevetséges. És igen, valahol még mindig azért járok az EFOTT-ra is, hogy visszatérjek ahhoz a pár naphoz. Oké, kvázi lehetetlen, de megpróbálom. Idén is ott leszek Velencén jövő héten, aztán bekapcsolom a tinimódot. Néha a godmode-ot. Ja, hogy hol az a nyavalyás promó? Hát itt!
