A The Boys egy olyan nyolcrészes etappal tért vissza, ami nagyobb, erőszakosabb, mozgalmasabb és bevállalósabb, mint valaha, pedig a lécet már az előzmények is kellemesen magasra tették. Még a leheletnyivel problémásabb második évad is helyből volt olyan szórakoztató, mint egy közepesen élvezhető nagyvásznas Marvel-hullámvasút,

ez az új pedig egy pusztító fülessel ültet a helyére mindent, ami idén szuperhősködés címén a vásznakra vagy a képernyőkre került.

Billy Butcher csapata lassan szétesik, amihez igencsak hozzájárul, hogy emberünk törtetését már az elvtársai sem képesek tolerálni. Bejön a képbe egy a hetvenes években a ruszkiknak átjátszott szupi, aki a Katonasrác névre hallgat, és aki végre elég erős ahhoz, hogy ellenfelet jelentsen a lassan végleg elboruló Hazafi számára. Újabb konfliktust jelent, hogy Katonasráccal a csapat egyik tagjának komoly lerendeznivalója van, és ha ez még nem lenne elég, Butcher és Hughie elkezdenek magukba tolni egy kísérleti V-szérumot, ami ideiglenesen szupit csinál az emberből, ez azonban nagy árat követel.

Szóval a harmadik menetre is jut bőven fordulatokból, az alkotók pedig nagyon okosan hozzák be az új karaktereket és főleg az említett szérumot, hiszen ezek nagyon kellettek már, hogy ne billenjenek át végleg az erőviszonyok a pszichopata Hazafi oldalára. Az alkotók egyébként meghallhatták a sirámainkat, hiszen visszavettek Butcher pózerkedéséből, és ezúttal inkább azon van a hangsúly, hogy valahol nagyon mélyen ő is emberből van. A sztori szépen átdolgozza vagy árnyalja a csapat tagjainak motivációit, miközben a gonoszok oldalán állók is kapnak egy-egy olyan sztorit, melyek mélyítik az eddig megismert karakterrajzokat.

Szinte minden szereplő megkapja a maga pillanatát, melyek között vannak kevésbé érdekesek, mint például a mostanra szinte súlytalan Mélység cselekményszála, vannak fontosabbak, mint a Butcher háttérsztoriját színesítő epizód, és vannak olyanok is, melyeknek a cselekményre nemigen van hatása, viszont cserébe baromi viccesek és látványosak, mint például a Black Noir motivációját boncolgató közjátékok.

A szereplők terelgetését természetesen ezúttal is ultraerőszakos akciózás közepette oldották meg az alkotók, és hogy ebben sikerült-e előrelépni, arra már az első epizód egyik frenetikusan prosztó jelenete választ ad. Nem akarjuk lelőni a poént, de az biztos, hogy az ominózus résznél sokan fognak fájdalmasan az ágyékuk felé kapni. A The Boys a harmadik évadban a legjobb formáját hozza. Mindenkinek idegből dobja a fakoffot, és az is látszik, hogy

a forgatókönyv felolvasása során még azelőtt bekussoltatták az érzékenyítésért felelős munkatársakat, mielőtt azok szólásra emelkedhettek volna.

A Hősgazmus című epizódot már a bemutatása előtt úgy emlegették, mint egy olyan tévés eseményt, ami nagyon sokaknál fogja kiverni a biztosítékot, pedig mire idáig jut a néző, a szuperhősös orgián lenyomott vérengzés már nem fog benne maradandó károsodásokat okozni. A The Boys ugyanis szépen, egyenletesen növeli a tétet, és már az első résszel egyértelművé teszi, hogy ezen a jószágon nincsen szájkosár.

A harmadik évad úgy osztja a pofonokat, mint egy beszpídezett Mike Tyson. Azt már leírni is fárasztó, hogy a szuperhősfilmek kapják a legnagyobbat, hiszen annak idején az egész sorozat emiatt jött létre, de az alkotók ma már ennél sokkal nagyobb vadakra is lőnek: természetesen kap a fogyasztói társadalom, amit egy egyszerű Insta-poszttal vagy egy végtelenül átlátszó marketing bullshittel is meg lehet vezetni, kapnak a nácik, az összeesküvéselmélet-hívők, a feministák, a szenzációhajhász média, a korrupt politikusok, a toxikus rajongói közösségek, sőt, Hollywood hátán is végigvernek egy szöges korbáccsal.

Csinálják ezt úgy, hogy az embernek szinte ujjongani lenne kedve, ahogy mindenfelé fröcsög a vitriol.

Ráadásul a második évadhoz képest ezúttal az osztás kevésbé didaktikus, nem vagyunk hülyének nézve, így tényleg felhőtlen a mocskos élvezet, még akkor is, ha a kiosztottak között olykor a néző egyértelműen magára ismerhet.

A szatírát színesítő akcióra sem lehet egy rossz szavunk sem, már csak azért sem, mert a mozgalmasabb jelenetek végre nemcsak arról szólnak, hogy Hazafi mindent és mindenkit ledarál, amit és akit csak akar. Az anti-Superman ezúttal potens ellenfeleket kap, ami kicsit helyrepofozza az eddig látványosan aránytalan erőviszonyokat.

Bőven van tehát miért örülni, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az évad végi cliffhanger némileg frusztráló lehet azok számára, akik azt remélték, a harmadik etap több szálat fog elvarrni, mint amennyit kipiszkál az addig okosan font cselekmény szövetéből. Persze, a negyedik évadnak jönnie kell, hiszen a The Boys most már a Prime Video vitathatatlan ékköve, de az ezt felvezető fordulatok között van néhány olyan, ami nem túl hiteles az eddigiek fényében.

Nos, ennyi bajunk legyen! Az Amazon sorozata ugyanis egy olyan harmadik évaddal tért vissza, ami simán levert mindent, amit a Marvel idén a vásznakra vagy a képernyőkre küldött. Nyilvánvaló, hogy a The Boys-t nem elsősorban az általános fogyaszthatóságot szem előtt tartó csúcsproducerek igazgatják, hanem olyan alkotók, akik nem hajlandóak kompromisszumokat kötni csak azért, hogy a végtermék minél jobban azonosuljon a közízléssel.

Ez most egy féktelen, ellentmondást nem tűrő trip lett. Pont olyan, amiért ezt a címet annak idején megszerettük.