King Chuck élete című novellája 2020-ban jelent meg. Ebben a címszereplő gyermekkorában betekintést nyer a jövőbe, melynek hatására át kell értékelnie, hogyan viszonyul saját sorsához.

A novella alapján készült azonos című filmet tavaly már bemutatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, melynek meg is kapta a közönségdíját. A forgatókönyvet Mike Flanagan írta, sőt, a rendezői székben is ő ült, ami szintén jó jel, hiszen Flanagan már többször dolgozott KIng-adaptáción, és bizony az Álom doktor és a Bilincsben című filmek is egészen kiválóan sikerültek.

A Chuck élete ezekkel szemben nem horror, hanem egy keserédes dráma lesz, olyan sztárokkal a főbb szerepekben, mint Tom Hiddleston, Jacob Tremblay, Mark Hamill, Karen Gillan, Chiwetel Ejiofor, Matthew Lillard és még sokan mások.

A filmet június 6-án mutatják be az amerikai mozik.

Ez is érdekelhet:

Tele van tömve világsztárokkal Ari Aster következő filmjének első kedvcsinálója

Két zseniális horror és egy megterhelő művészfilm után Ari Aster új alkotással jelentkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Kiállításon látható, hogyan vasalja Korda György ingeit Balázs Klári

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés