Korábban arról szóltak a hírek, hogy botrányos válása – pontosabban a botrányos házassága alatt történtek – miatt darabokra hullik Johnny Depp karrierje, de ezt a jelek szerint nem mindenki gondolja így. A San Sebastián-i és a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál szervezői például életműdíjat szavaztak meg a színésznek.

A cseh mustra augusztus 20-án kezdődik, a spanyol pedig szeptember 17-én, vagyis az elismerés még nincs Depp zsebében, de már most megszólaltak azok, akik szerint nem kellene díjat adni egy olyan embernek, akit jogerős bírósági határozat alapján lehet asszonyverőnek nevezni.

A Női Filmesek Spanyol Szövetsége nevű szervezet elnöke, Cristina Andreu nagyon nem örül az életműdíjnak. Kijelentette, hogy szerintük az elismerés azt üzeni, hogy

amíg jó szakember vagy, nem baj, ha bántalmazod a feleséged.

Erre aztán José Luis Rebordinos, a San Sebastián-i fesztivál igazgatója azt válaszolta, hogy egy filmfesztiválnak nem feladata a filmszakma szereplői feletti ítélkezés, nekik csak az a dolguk, hogy elismerjék azokat, akiknek a munkája gazdagítja szerintük a filmművészetet.

A cseh fesztivál szervezője még ennyi szót sem fecsérelt a tiltakozásra, csak bejelentették, hogy Deppnek életműdíjat adnak és kalap-kabát.

Ez is érdekelhet:

És amikor a nő veri a férfit, az rendben van?

A bántalmazott férfiaknak sajnos nem jut hely a #MeToo-vonaton.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés