Mivel az elmúlt napokban ettől volt hangos a világsajtó, minden bizonnyal te is képben vagy vele, hogy vasárnap eltűnt a Titanic roncsaihoz indult merülőhajó, a fedélzetén öt fővel, akiknek a holléte jelenleg is ismeretlen.

A Titan nevű kistengeralattjáró nem egy komfortos hely, még akkor is kemény lehet benne kibírni a Titanic 3800 méteres mélységben lévő roncsához való lemerülést, majd a visszautat, ha az ember közben azt mantrázza magában, hogy nem lesz semmi baj.

Ha pedig az aprócska fémszivarnak esélye sincs arra, hogy elérje a felszínt, a felkutatására indult mentőexpedíció tagjai pedig a sötétben tapogatóznak, miközben a Titan belsejében vészesen fogy a belélegezhető levegő, az élmény túlzás nélkül pokoli lehet.

A szerencsétlenséget hatalmas érdeklődés övezi, így az is nyilvánosságra került, kik voltak az eltűnt kistengeralattjáró utasai.

Ők az eltűnt tengeralattjáró utasai

Az egész világ értük szorít most.

A sajtóban folyamatosan jelennek meg az újabb hírek, ám mivel a merülőhajóban legfeljebb négy napra elegendő oxigén volt, az utasok családtagjainak sajnos egyre kevesebb okuk lehet a reménykedésre. Belegondolni is borzalmas, mit élhetnek most át az érintettek hozzátartozói, egyvalaki azonban biztosan van közöttük, akit látszólag egyáltalán nem hatott meg a történet.

Persze, mindenki másként kezeli az őt ért kríziseket, de mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy az alant látható képen a tengeralattjáró egyik utasának a fia látható?

Mert bizony a képen Brian Szasz vigyorog, aki a Titan egyik utasának, a dubaji Action Aviation milliárdos vezérigazgatójának a mostohafia, és akit egyáltalán nem akadályozott meg apu eltűnése abban, hogy elmenjen a Blink-182 hétfői koncertjére.

Brian ezt írta a Facebookon megosztott képhez:

Ízléstelennek tűnhet, hogy itt vagyok, de a családom azt szerette volna, ha mindenképp eljövök a Blink-182 koncertjére, hiszen ez a kedvenc bandám, a zene pedig átsegít a nehézségeken.

Erősen véleményes, hogy rendben van-e, hogy a srác elment a koncertre, miközben feltételezzük, hogy az egész család a mostohaapja életéért imádkozik, az viszont sehogysem fér a fejünkbe, mi a jó istennek kellett megosztani egy képet, melyen Brian úgy vigyorog, mint hülyegyerek a vidámpark kapujában.

Kapta is az ívet rendesen, míg végül leszedte a képet, és a következővel zárta a témát a Facebookon:

Anyukám arra kért, hogy a magánélet védelme érdekében töröljem az összes ide kapcsolódó posztomat. Köszi a támogatást!

Azt persze nem tudni, Brian milyen viszonyt ápolt eltűnt mostohaapjával, de az egész sztori ezzel a képpel, a hozzá fűzött magyarázattal és a következményekkel együtt borzasztóan kellemetlen.

A kistengeralattjáró utáni mentőexpedíció mindeközben tovább folytatódik.

(A főképen a Blink-182 egyik tagja, Tom DeLonge látható a banda marylandi koncertjén. Forrás: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában