A víz alól érkező hangokat órákon át lehetett hallani.

Az amerikai parti őrség szerint a Titan után kutató kanadai repülőgép hangradarjai víz alól érkező, nagyjából 30 percenként ismétlődő dörömbölést rögzítettek az öt fővel a fedélzetén eltűnt expedíciós tengeralattjáró keresési területén. Az odairányított további szonárok még órákkal később is észlelték ezeket a hanghatásokat, zajokat.

A felkutatás eddig nem járt sikerrel, de továbbra is folytatódik – az utasoknak jó esetben is csak péntekig van levegőjük –, a kanadai repülőgép által észlelt víz alatti zajokról készült felvételeket pedig elemzés céljából megosztották az amerikai haditengerészet szakértőivel.

Az Explorers Club (Felfedezők Klubja), aminek az eltűnt tengeralattjáró két utasa is tagja, azt állítja, hogy a helyszíni adatok alapján „valószínűleg életjeleket észleltek” és „van ok a reményre”.

A Titan utasait az eddigi legmélyebben elvégzett mentésnél nyolcszor mélyebbről kellene kimenteni

Kevés az esély az elveszett tengeralattjáró megmentésére, szinte a lehetetlent kellene teljesíteni.

(Forrás: The Guardian, fotó: OceanGate)

Minden, ami még Titan:

Ők az eltűnt tengeralattjáró utasai

Az egész világ értük szorít most.

Akkor sincs esélyük kiszabadulni az eltűnt tengeralattjáró utasainak, ha a felszínre érnek valahol

Jó esetben is csak 96 órára elegendő oxigén maradt a tengeralattjáróban tartózkodó öt főnek.

Jó esetben is csak 96 órára elegendő oxigén maradt az eltűnt kis tengeralattjárón

Öt fővel a fedélzetén eltűnt egy expedíciós tengeralattjáró, ami a Titanic roncsaihoz indult.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés