Régen minden jobb volt, de azért lehetett volna jobb is. A kilencvenes években mi még csak csipegettük az internet előnyeit a gimi számtech-termének eldugott zugaiban, ezzel szemben egy mai fiatalt már csak néhány másodperc és némi kattintgatás választ el a lehetőségek végtelen tárházától. Félreértés ne essék, a múlt évezred utolsó tíz éve pont azért volt olyan, amilyen, mert még nem mérgezték meg az életünket az okostelefonok és a közösségi média, de azért azt sincs értelme tagadni, hogy van néhány modern dolog, ami még vagányabbá tehette volna számunka ezt a szép emlékű évtizedet.
1. Valami, ami azonnal megmondja, mi ez a dal
Ha harminc éve elcsíptél a rádióban egy számot, amitől eldobtad az agyad és a műsorvezető a végén nem mondta be a címet, süthetted a dolgot. Simán előfordulhatott, hogy soha többé nem jött szembe az a dal. Az ismerőseidnek hiába dúdoltad el, csak néztek rád hülyén, te pedig egy idő után kénytelen voltál beletörődni, hogy ez egy egyszeri, soha vissza nem térő muzikális élmény volt. A Shazam korában már nincs ilyen. Bárhol és bármikor előkaphatod a telefonodat, ami azonnal megmondja neked, milyen dallamok cikáznak a légben, amit egy újabb kattintással be is rakhatsz a kedvenceid közé, hogy a következő pár napban addig hallgasd, amíg lyukat nem éget az agyadba.
2. Bármilyen zene, azonnal, a semmiből
Annak idején kazettás deck mellett ücsörögve vártuk a rádiós toplistákat, hogy kazira vehessük az aktuális kedvenceinket. Ez még a jobbik eset volt. Akkor volt gáz, amikor egy külföldi zenecsatornán láttunk valamit, ami tetszett, hogy aztán a lemezbolti előadó nevetve vágja az arcunkba, hogy ők nem tartanak kazah hiphopot. Szó szerint vadászni kellett a zenékre és sokszor bizony a legnagyobb igyekezet sem ért célt. Ezzel szemben ma leülsz, ráplöttyintesz a Spotify ikonjára, aztán már mehet is a bugi. A kilencvenes évek egy ilyen eszköz birtokában maga lett volna a paradicsom. Bár fene tudja, a rádió mellett ücsörgésnek, a kézről kézre járó kaziknak és átmásolt CD-knek is megvolt a maguk szépsége.
3. Hordozható hangszórók
És ezzel be is zárul az előző kettővel megkezdett kör. E sorok írója tizenévesként még bulizott úgy a barátaival tábortűz mellett, hogy az egyikünk Nokiájának Futuristico fantázianevű csengőhangja szolgáltatta a talpalávalót. Szánalmasan hangzik, de persze ott és akkor nem tűnt annak, mert tojtunk rá. Aztán ebből tanulva a következő ilyen bulira már vittem magammal egy magnót, ami nyolc góliátelemről működött, és csak akkor bírt két óránál többet, ha a felére vettük le a hangerőt. Egy bluetooth-os hordozható hangszóró ehhez képest már sci-fi kategória. Ha akkoriban azt mondja nekünk valaki, hogy lesz egy eszköz, ami nyolc órán keresztül képes egészen emberes hangerőn szólni, úgy, hogy egyébként egy nagyobb zsebben elfér, mi megkérdeztük volna, kit kell meggyilkolni, hogy nekünk is legyen egy ilyen.
4. High-tech vízipisztoly
Na most mondd azt, hogy te nem érzel ellenállhatatlan irigységet, amikor meglátod, mire képes egy modern high-tech vízipisztoly. (Itt például egy olyat láthatsz, amiért anno lehoztuk volna a csillagokat az égről.) Úgy nagy általánosságban óriásit fejlődtek a játékpisztolyok. Mi még tapadókorongos bénaságokkal szaladgáltunk, a vízipisztolyaink pedig csak annyira voltak hatékonyak, amennyire erősen a ravaszt tudtuk nyomni, ezzel szemben ma már olyan elképesztő iparművészeti remekművekkel áztathatják egymást tocsogósra a fiatalok, hogy az ember legszívesebben fogna egy ilyet és beülne egy időgépbe.
5. Pornó egyszerűen
Igen, tudjuk, hogy erre most egy kicsit eltorzult az arcod, de ne feledjük, hogy a kamaszéveinkről beszélünk, amikor a mai állapotokhoz képest szinte megoldhatatlan feladat volt bármilyen pucérnős képanyag beszerzése. Jobb híján akkor kellett meresztenünk a szemünket, amikor a tévében felbukkant a híres Fa-reklám, vagy amikor elkísértük a fatert az autószerelőhöz, ahol rendesen meg lehetett bámulni a szervízek elengedhetetlen tartozékát, a meztelen nénis naptárt. Ha ennél komolyabb anyagra volt szükség, nem volt más lehetőség, mint elmenni az újságoshoz, ami borzasztó ciki, vagy esetleg lehúzni néhány képet a netről, ám a betárcsázós modemek korában egy ilyen művelet fájdalmasan és veszélyesen hosszú ideig tartott. Ezzel szemben ma a pattanásos kamasznak semmi más dolga nincsen, mint bepötyögni a vágy tárgyát a keresőbe és már ömlenek is rá a látványosabbnál látványosabb fotók és videók. Ezt azért mi is el tudtuk volna viselni.
6. Adatok a légen át
Hány lemezes? – a kilencvenes években ez a kérdés rendszeresen elhangzott a videojátékokat cserélgetők között, hiszen akkoriban még nem volt se sokgigás pendrive, se memóriakártya, se vezetéknélküli adatkapcsolat. A Mortal Kombatot szépen be kellett tömöríteni, majd szétdarabolni úgy, hogy az adatcsomagok ne legyenek nagyobbak 1,44 megabájtnál – mai aggyal szinte már értelmezhetetlenül kevés adat –, hiszen ennyi fért rá egy kislemezre. Aztán hazamentünk, a lemezeket egymás után felmásoltuk a vinyóra, majd kicsomagoltuk, és csak ezután indulhatott a móka. Szép volt így is, de belegondolni is rémisztő, mennyivel egyszerűbb lett volna egy gyászos emailen átküldeni a cuccot egymásnak.
7. Virtuális valóság
Oké, VR nélkül simán lehet élni, és hát azt is be kell ismernünk, hogy végső soron mégis csak azért töltöttük el a szabadidőnket egymás társaságában a szobában penészedés helyett, mert a videojátékok világa még a közelében sem volt annak, ahol ma tart. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk elismerni, hogy amikor megtapasztaltuk, mire képes például egy PSVR 2, egy kicsit megcsavarodott a szívünk, és óhatatlanul feltettük a kérdést: miért nem találkoztunk ezzel kamaszként, amikor még volt időnk játszani?
8. Italválaszték
Ez mondjuk függ a lakóhelytől is, de sok településen harminc éve még nemigen érezhette magát elkényeztetve az a kamasz, aki valami minőségi italt dobott volna a közösbe egy pénteki házibulin. Háromféle sör, egyféle, körömlakklemosó-ízű vodka, kishajós rum és vegyigyümi, meg persze elő lehetett venni a fater illegálba pacsmagolt pusztító pálinkáját. A kétezres években aztán jött a kézművessör-forradalom, a legális otthoni pálinkafőzés és a kínálati robbanás, így aki ma valami finomat szeretne inni, annyiféle nedű közül válogathat, hogy az embert előveszi a bőség zavara. Ehhez képest csoda, hogy mi megvakulás nélkül le tudtuk hozni a kamaszéveinket.
9. Valami, ami megmondja, hova menjünk
Vigyázat, ordas közhely jön: lehet, hogy az internet bizonyos értelemben a világ legrosszabb helye, mégis kinyílt általa a világ. Tinédzserként mi egy sokkal kisebb térképen mozogva éltük az életünket. Ha kikerültünk a nagyvilágba és ezt úgy csináltuk, hogy előtte nem telefonálgattunk napokig vagy nem volt a célállomáson ismerősünk, úgy kóricáltunk összevissza, mint egy világtalan. Most egy kirándulás vagy egy másik városba tervezett buli megtervezése nagyjából öt perc, hiszen csak szállást kell foglalnunk valahol, a többit meg úgyis megoldjuk valós időben. Nem kerülgetjük a forró kását: a Google Térképnek bizony mi is nagy hasznát láttuk volna annak idején.
10. Elérni bárkit, bármikor
Ez már nagyon vékony jég, hiszen az okostelefon az utolsó, ami hiányzott volna nekünk a kamaszéveinkből. Nem, a kilencevenes évek úgy volt szép, hogy az emberek egymás szemébe néztek képernyők helyett, az azonban nem lett volna rossz, ha bármikor érintkezhettünk volna a barátainkkal. Ha szólhattunk volna, hogy lekéstük a buszt, hogy majd tali ott, vagy hogy mégsem jön össze, magyarán, az összes olyan infót egyszerűen ki tudtuk volna cserélni, amire akkoriban csak vonalas telefon, cetlikre írkált üznetek, távirat vagy személyes közlés útján volt csak lehetőségünk.
A listába gyömöszölt gondolatkísérlet végeztével úgy érezzük, muszáj egyértelművé tennünk:
bár az életünk ma már vitán felül sokkal kényelmesebb, a kilencvenes évek szerintünk végső soron úgy volt jó, ahogy volt, minden problémájával, nehézségével és ma már megmosolyogtató hóbortjával együtt.
Ez is érdekelhet: