Ma kerül föl a Disney+-ra a Predator-franchise várva-várt legújabb darabja Préda címmel, és mi ennek örömére eldöntöttük, hogy összeszedjük a filmtörténelem tíz leghalálosabb földönkívülijét a fenyegetés komolysága és a popkulturális érték szerint sorba rendezve. Az első talán meg fog lepni, de beláthatod, hogy a számok minket igazolnak.

10. Calvin

Abban sajnos nincs konszenzus, hogy a 2017-es Élet című mozi mennyire rossz vagy jó film, de mivel szerintünk az utóbbi, és ez végső soron a mi szubjektív listánk, ezért a fura marsi organizmusnak megengedtünk egy tizedik helyet. Elvégre is a Calvin névre keresztelt élőlény teste egyszerre izomszövet és szürkeállomány, és most az mindegy, hogy ez biológiai szempontból lehetséges-e, hiszen tudományos megalapozottság nélkül is baromi félelmetesen hangzik. Mivel a hatalmas intellektushoz és erőhöz nem társul erkölcsi szépérzék, Calvin ki is irt mindenkit, aki a közelébe merészkedik. Just for fun.

9. A mimikek

A holnap határa című 2014-es blockbuster harcos kedvű idegenei ellen helyből semmi esélye nem lenne az emberiségnek, hiszen ez a faj képes visszapörgetni az időt, így fordítva a vesztett csaták kimenetelén, de a mi oldalunkon meg ott van Tom Cruise és így mindjárt más a helyzet. Ettől persze még ezek a fura, biomechanikus, fenyegetően pulzáló idegen lények egy pettyet sem lesznek kevésbé félelmetesek vagy halálosak.

8. A massza

Az azonos című 1958-as trash-sci-fi-horror amőboid címszereplője egy meteorral együtt érkezik a Földre, majd nagyon csúnyán megterrorizálja Pennsylvania kisvárosainak lakosságát. Mai szemmel már simán ér röhögni rajta, de azért azt ismerjük be, hogy maga az ötlet, hogy idejön egy hatalmas, vörös takonygombóc állagú idegen, ami nemes egyszerűséggel bekebelez mindent és mindenkit, rohadt rémisztő.

7. A testrablók

Jack Finney regényét háromszor is filmre adaptálták, mely alkotások közül nekünk az 1978-as változat a szívünk csücske. Itt a főgonoszok szintén amolyan zseléállagú bigyók, de sokkal okosabbak, mint az előző helyezett, ők ugyanis nem ordenáréskodnak emberek felzabálásával, simán csak beléjük bújnak és azt csinálják velük, amit a nevük is sugall: elrabolják a testüket. Philip Kaufman filmjét sokan minden idők legjobb regényadaptációjának tartják, amivel mi ugyan tudnánk vitatkozni, de ettől még a testrablóknak simán helye van ezen a listán.

6. Az arachnidok

A Csillagközi invázió szerintünk Paul Verhoeven legszórakoztatóbb filmje, ami hatásosan gyúrta össze a tinifilm, a szatíra, a sci-fi és a horror leghatásosabb elemeit. Az arachnidok hatalmasra nőtt rovarok, és ezzel igazából már el is mondtunk mindent, ami elég ahhoz, hogy még a gondolatra is kitörje az embert a frász. Már egy darab is rohadt veszélyes, de mivel ők ritkán szólóznak, általában óriási rajokban szakadnak az emberek nyakába. Csak megjegyezzük, hogy a film egyébként még mai szemmel is egészen látványos, köszönhetően annak, hogy Verhoeven a mára elavult számítógépes animációk mellett szép számmal használt praktikus effekteket is. Bátran ülj le elé, ha még nem láttad!

5. A marslakók

Tim Burton a Támad a Mars! idegenjeinek kinézetét egy bizonyos rágómárka csomagolásában található kis rajzokról mintázta, amit gyerekkorában előszeretettel fogyasztott. Emiatt a marslakók kinézete egészen vicces, a fura hápogásukról nem is beszélve, ám a kiskrapekok ettől még gond nélkül nekiállnak kiirtani a Föld lakosságát. Ha nem lennének annyira érzékenyek a nyálas countryzenére, ez minden bizonnyal sikerülne is nekik. Zseniális film Burton fénykorából, a filmtörténelem egyik leghalálosabb és kétségkívül legnevetségesebb idegenjeivel a főszerepben.

4. A dolog

A dolog, aminek a nagy rohangálás és sikoltozás közepette a főszereplők még csak rendes nevet sem tudtak adni, egészen iszonyatos valami. John Carpenter kultfilmjében egyszer sem láthatjuk az idegen eredeti alakját, hiszen amint megérkezik a Földre, folyamatosan csak az itt található élőlények testszerkezetét próbálja másolni. Ez aztán egy igazi paranoid horrort eredményez, melyben minden idők legfélelmetesebb és leggusztustalanabb effektjeit is megcsodálhatja a néző.

3. A ragadozó

A harmadik helyen üdvözölhetjük a rasztahajú főállású vadászt, aki azért utazgat az univerzumban, hogy különböző fajok legerősebb egyedeiből gyűjtsön trófeákat, és mivel itt a Földön belefutott már néhányszor egy-egy komolyabb pofonba, ezért előszeretettel tér vissza hozzánk, mert akkor szép a játék, ha van benne kihívás. Az 1987-es első rész Arnold Schwarzeneggerrel annyira jól sikerült, hogy a ragadozó azonnal az egyetemes popkultúra egyik legnagyobb alakjává vált.

2. A xenomorph

Az Alien-franchise randasága azért előzhette meg a Predatort, mert míg az előző helyezett nem bántja a fegyverteleneket és a várandós anyákat, addig a savas vérű alien egyáltalán nem válogat. Neki mindenki potenciális áldozat és amit nem termékenyít meg, azt megöli. A filmvilág legvérszomjasabb idegen lényét csak egyvalaki előzhette meg...

1. Thanos

A sci-fi-horror-fanok most biztosan felszisszennek, amiért az első helyre beraktuk az őrült titánt, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez a lila izomkolosszus a Bosszúállók: Végtelen háború végén egyetlen csettintéssel kiirtotta az egész univerzum összes élőlényének a felét. Ilyesmit nemigen lenne képes felmutatni a lista egyetlen másik förtelme sem. A bibliai mértékű pusztítást végül egy kis időutazós kavarással sikerült visszacsinálni, de ettől még simán jár Thanosnak az első hely.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

A Fekete táska első előzetesében Michael Fassbendernek a saját feleségét kell kiiktatnia

Ne hagyd ki a héten a 94 éves Clint Eastwood új thrillerjét!

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés