A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986)

Igen, James Cameron akciófilmje sötét, keskeny folyosókon játszódik, de nem is ez hozta a frászt a szűk helyektől rettegő nézőkre, hanem az a jelenet, melyben a Bishop nevű android bebújik egy szűk csőbe, hogy azon keresztülkúszva segítse a menekülés ügyét. A karjait sem tudja maga elé venni, ezért csak a lábaival tolja magát előre, az állával lökdösve az előtte lévő lámpát. Ezeket a képsorokat nézni maga a vegytiszta, fészkelődős kényelmetlenség. Az ember ellenállhatatlan vágyat érez közben, hogy felálljon a fotelből és nyújtózkodjon egy nagyot.

Élve eltemetve (Buried, 2010)

A Ryan Reynolds star powerjére építő egyhelyszínes, egyszereplős mozi a fentebb leírt érzést nyújtja el másfél órásra, hiszen ebben a filmben egy tengerészgyalogos egy mélyre temetett koporsóban ébred a közel-keleti hadszíntér egy ismeretlen pontján. Az egész alkotás ebben a koporsóban játszódik, így ez a listánk talán legembertpróbálóbb darabja. Mégis, mi lehet egy klausztrofóbiás legnagyobb rémálma, ha nem az, hogy élve eltemetik?

Kill Bill 2. (Kill Bill: Volume 2, 2004)

Ezzel a helyezettel nem távolodunk el nagyon az előzőtől, hiszen Quentin Tarantino kettévágott Kill Billjének második felében ugyanaz történik Uma Thurmannel, mint szegény Reynoldsszal: élve eltemetik. Szerencsére Uma tud valamit, amit Ryan nem: a halálos egyinches ütést, ami végül kimenekíti őt szorult helyzetéből... de amíg benne van, a néző vele együtt izzad.

Csillagok háborúja (Star Wars, 1977)

Azt gondolnád, hogy a messzi-messzi galaxis és a végtelen űr inkább a tériszonyosok, mint a klausztrofóbiások tenyerét izzasztja meg, de mielőtt lehülyéznél minket, segítünk neked felidézni a filmmel kapcsolatos emlékeidet. Különösen egy jelenet most az érdekes számunkra, mégpedig az, melyben Luke, Han Solo, Chewbacca és Leia a Halálcsillagon menekülés közben bepottyannak egy szemétmegsemmisítő kamrába. Ez pedig nemcsak kellemetlenül szűk hely, de még egy szörny is tanyázik benne, sőt, hirtelen elkezdenek a falai közeledni egymáshoz. Igen, régen volt, de mi még ma is emlékszünk arra, hogy gyerekként mennyire be voltunk tojva ettől az egésztől.

A barlang (The Descent, 2005)

Ezt nem is nagyon kell indokolnunk, ugye? A barlang egy átlagnéző számára a mélyben rejtőző szörnyek miatt félelmetes, de aki retteg a szűk helyektől, egész más miatt fogja az ujjai közül nézni ezt a filmet. A bemutatása idején egyébként nem igazán kapott nagy figyelmet, de az idők során a tömegek is felfedezték ezt a frankó kis horrort.

A tengeralattjáró (Das Boot, 1990)

Mielőtt Wolfgang Petersen elkezdett volna amerikai blockbustereket rendezni, összehozta ezt az elégikus, fojtogató remekművet, ami a játékidő legnagyobb részében egy fémszivar emberidegen testébe zárva játszódik. A tengeralattjáró félelmetes, nehéz hangulatú, de végig izgalmas alkotás, amit annak ellenére is ajánlott megnézni, hogy az ember nem érzi magát kifejezetten hűdefaszán, amíg tart.

Apolló 13 (Apollo 13, 1995)

A tenger mélye után következzen az űr végtelen üressége, pontosabban egy konzervdoboz, ami gyakorlatilag irányíthatatlanul sodródik a Föld felé, miközben egyre fogy rajta az oxigén és ha a legénység nem tudja megoldani a szinte percenként felmerülő újabb és újabb problémákat, valószínűleg egytől-egyig ott lelik halálukat a semmi közepén. Az Apollo 13 útja nem volt egy sikersztori, de legalább készült róla egy izgalmas film, amit nézve a klausztrofóbiások újabb okot találhatnak arra, miért ne menjenek el űrhajósnak.

A kocka (Cube, 1997)

A fűrész sikerét a kilencvenes évek végén többen is megpróbálták meglovagolni, közülük pedig gyakorlatilag ma már csak erre a kanadai alkotásra emlékszik az ember. Az ötletgazdák a gyilkos feladványokat ezúttal egy meglehetősen kellemetlen alapszituval fűszerezték: a szereplőknek egy fura, szűk helyiségekből álló kockából kellett kiszabadulniuk még szűkebb járatokon és különböző, az életükre törő csapdákon keresztülkúszva-mászva. Lehet, hogy nem volt túl eredeti, de a koncepció pont volt annyira sikeres, hogy később elkészüljön hozzá egy folytatás, majd egy előzményfilm, hogy a 2021-es japán remake-ről ne is beszéljünk.

127 óra (127 Hours, 2010)

Aron Ralston elmegy túrázni Utah-ba. Hogy ebből hogy lesz klausztrofób horror? Úgy, hogy Aron egy hasadékból kifele jövet rossz helyen kapaszkodik meg, és egy leeső szikla maga alá szorítja a jobb kezét. Az csak egy dolog, hogy a sztori egy testhorrornak is beillő karlevágással végződik, de addig is lehet pánikolni attól, hogy emberünk tényleg egy olyan szűk helyen szenved napokig, ahol még megfordulni is meló. A megtörtént eseményeket feldolgozó 127 óra zsigeri élmény, óriási katarzissal a végén.

Oxigén (Oxygen, 2021)

Az Oxigén egy francia-amerikai sci-fi, ami high-techbe csomagolja az Élve eltemetve koncepcióját. Mélanie Laurent nem a föld alatt egy fakoporsóban, hanem egy üvegkapszulában találja magát, ahonnan nemigen mutatkozik kiút. Kevésbé para, de azért ez sem kellemes szitu, ráadásul a címszereplő éltető szubsztancia egyre csak fogy odabent. Garantáltan tudsz majd rezonálni a sztorira, ha te is irtózol a szűk helyektől.

Ez is érdekelhet: