A vásznon vigyorgó gonoszságtól simán lehet rettegni, amíg a film tart, de olykor sajnos nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy mindez csak a képzelet szüleménye. Összeszedtünk tíz olyan alkotást, melynek főgonosza a valóságban is létezett. Nyugalom, csempésztünk közéjük olyanokat is, amelyektől biztosan nem fogsz álmatlanul forgolódni.

1. A bukás – Hitler utolsó napjai (2004)

Egyszerűen nem kezdhettük mással, mint a történelem egyik legnagyobb mészárosával, Adolf Hitlerrel, aki több filmben is megjelent már, ám ezek közül talán ez a nyomasztó német háborús dráma a leghatásosabb. A bukás a diktátor végnapjait mutatja meg, amikor a náci vezérkar bevette magát a hírhedt bunkerbe, ahol a valóságtagadás helyét szépen lassan átvette a mindent elsöprő indulat, majd a kétségbeesés, végül a rezignált lemondás.

2. Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (2019)

A Ted Bundy elfogásáról majd peréről szóló mozi egészen szokatlan formában dolgozza fel az amerikai sorozatgyilkos történetét. Az eseményeket a gonosz feleségének szemein keresztül látjuk, így az igazi horror nem explicit formában, hanem az érzelmek szintjén van jelen, amitől csak még sokkolóbb lesz a finálé kőkemény felütése. Le a kalappal Zac Efron előtt!

3. A rém (2003)

Az már önmagában teljesítmény, hogy Charlize Theron felismerhetetlen a címszerepben, de itt nem fogynak el a film erényei. A világ leghíresebb női sorozatgyilkosa, Aileen Wuornos ebben a moziban legalább annyira tragikus, mint amennyire félelmetes figura, akit annak ellenére sem lehet nem sajnálni, hogy válogatott gonoszságokat követ el a vásznon.

4. Az utolsó skót király (2006)

Idi Amin Dada ugandai diktátor a világ előtt jóságos, kedvelhető államférfiként pózolt, egészen addig, míg le nem hullott az álarc és ki nem derült, hogy a felszín bohókás mosolya alatt egy brutális zsarnok gonosz vigyora rejtőzködik. Kevin Macdonald filmje ezt a fordulatot mutatja be a kiváló Forest Whitakerrel a főszerepben.

5. Sztálin halála (2017)

A Sztálin halála már a címben elspoilerezi a véreskezű zsarnok sorsát, de a cselekmény csak azután indul be igazán, hogy a diktátorral végez a szívroham. A film emiatt nem történelmi portré, hanem egy pusztító, velőtrázó szatíra, amin igazából Magyarországon senki nem lepődik meg, de ettől még kiválóan tudunk rajta szórakozni.

6. A Wall Street farkasa (2013)

Martin Scorsese zseniális filmjével könnyedebb vizekre evezünk, de azért ne feledjük: hiába röhögünk sírva Jordan Belfort hajmeresztő pénzszórását és drogos kalandjait látva, azért azt ne feledjük, hogy az ember egy igazi rohadék volt, aki befektetők ezreit ültette hintába, hogy ő maga vígan élhesse fel az így elcsalt milliárdokat.

7. Legenda (2015)

Hasonló a helyzet Brian Helgeland filmjével is. Bár az alkotás bőszen hangsúlyozza a gengszterlét romantikáját, és a londoni folklór a mai napig elnéző jóindulattal emlékszik a Kray fivérekre, mégis csak bűnözőkről beszélünk, akik nem voltak restek embert ölni, ha az üzleti érdek úgy kívánta.

8. A pokolból (2001)

Erről a véres-mocskos képregényfeldolgozásról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ha sorozatgyilkosos filmekről van szó, pedig a Johnny Depp főszereplésével készült A pokolból a világtörténelem leghíresebb gyilkosáról, Hasfelmetsző Jackről szól. A gonoszt a valóságban soha nem leplezték le, de ez az alkotás hajlandó megmutatni, ki rejtőzködött a Hasfelmetsző ködös alakja mögött.

9. Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)

Egy dolog biztos: a Henry nem egy első randis mozi, sőt, ez a lassú folyású thriller simán képes lenne lehúzni egy madárcsicsergős tavaszi napot is. Sötét, nagyon gonosz és kegyetlen, de legalább már a címben sem árul zsákbamacskát.

10. Fekete mise (2015)

Whitey Bulger nem volt épp mintapolgár. A bostoni gengszter annak idején még az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének előkelő listájára is felkerült, és bizony a Fekete mise sem akarja szépíteni a helyzetet. Johnny Depp alakításában olyannak láthatjuk Bulgert, amilyen valójában volt: egy közveszélyes gonosztevőnek, aki még a szeretteit sem kíméli, ha úgy kívánja a helyzet.

Ez is érdekelhet:

Íme a filmtörténelem tíz legerősebb fegyvere

Van köztük olyan, amelyik lő, amelyik pukkan, akad köztük önjáró és olyan is, amivel elég egy hanyag mozdulat, hogy az ember átrendezze vele a szomszédságot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

Pedro Pascal részegen vette át az amerikai színészcéh díját, később arra sem emlékezett, miket mondott közben

Emberek, akik mást és máshogy csináltak, mint kellett volna