Szépen alakulgat Hollywood világűrbe költözése, melynek Cruise az egyik űttörője, most azonban a Variety közzétett néhány információt a készülő űrfilmről, melyek okán egy kicsit lebiggyedt a szánk széle.

Nagy bajok persze nincsenek, Tom Cruise továbbra is teljes mértékben elkötelezett az irányban, hogy ő legyen az első amerikai színész, aki a világűrben forgat filmet – ha már arról az oroszok miatt lecsúszott, hogy ő legyen az abszolút első – és a Nemzetközi Űrállomáshoz csatolandó stúdió ügye is szépen halad.

Mindössze arról van szó, hogy kiderült, Cruise mozija igen távol áll attól, ahogyan eddig gondoltunk rá.

Az alkotás ugyanis nem sci-fi lesz, hanem egy hagyományos akció-kalandfilm, melynek igazából csak egyetlen jelenete fog az ISS fedélzetén forogni, egy másik pedig az oda tartó űrhajó pilótafülkéjében. A mozi többi részét teljes egészében hagyományos módszerekkel, itt a Földön forgatják le.

Az is kiderült, hogy bár sokan – köztük mi is – biztosra vették, hogy a 2024-re előirányzott űrbéli stúdió, az SEE-1 Cruise projektjével szoros együttműködésben készül, de erről szó sincs, valójában a Universal Pictures fejeseinek fogalma sem volt arról, hogy két év múlva rendelkezésre fog állni a technológia.

Mondjuk az biztos, hogy ez jelentősen megkönnyíti a film előkészületeit.

Ez is érdekelhet:

Kínában csúnyán megerőszakolták a Harcosok klubja végét

Egy olyan verziót vetítenek, ami teljesen értelmetlenné teszi a film lezárását, de legalább a kormány elégedett lehet.

(Forrás: Variety, Főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés