Ki más, ha nem Tom Cruise?!

Tom Cruise felmegy az űrbe, hogy filmet forgasson a Nemzetközi Űrállomáson. Ez még úgyis nagy szó, hogy nem ő lesz az első ember, aki az ISS fedélzetén színészkedik – tavaly Julija Pereszild orosz  színésznő már megtette azt –, ugyanakkor

a 60 éves Cruise lesz a világon az első civil, aki űrsétát is tesz,

vagyis nem kicsit emel a téten. Persze ha valakitől, akkor tőle ez sem számít egy szokatlan, de főleg extrém vállalásnak, hiszen Cruise híres a saját maga által kivitelezett kaszkadőrmutatványokról.

Bár a filmről nem sokat lehet tudni, az biztos, hogy komoly produkció lesz, a Universal ugyanis 200 millió dollárt fektet bele.

(Forrás: IGN)

Ez is érdekelhet:

A Grincsből is horror lesz, és már be is futott az első kép a gyilkos kedvű főszereplőről

Ezen a képen a Jim Carrey-féle Grincs látható. Az új verzió egy kicsit morcosabb.

Chucky óta nem láttunk ilyen para játékbabát

Ha fosol az élettelen üvegszemektől, ez a kedvcsináló tetszeni fog.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
14% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés